Az intézményvezető a házirendben szabályozott módon rendelkezhet a látogatás rendjéről, és meg kell határozni azokat az eseteket, amikor a látogatók látogatási időn kívül is kapcsolatot tarthatnak az ellátást igénybe vevővel. A látogatók fogadása során figyelemmel kell lenni az intézményben élő más személyek nyugalmára. Az intézményvezető a házirendben szabályozott módon és esetekben intézkedhet a látogatás rendjét szándékosan és súlyosan megzavaró személyekkel szemben. Van-e arra mód, hogy az ellátott bevigye bútorait a bentlakásos intézménybe? Az intézmény az ellátottat a személyes tulajdonát képező tárgyai, illetve mindennapi használati tárgyai használatában, kivéve a házirendben meghatározott azon tárgyak körét, amelyek veszélyt jelenthetnek az intézményben élők testi épségére. A veszélyeztető tárgyak körét, e tárgyak birtoklásának feltételeit, illetve ellenőrzését a házirend szabályozza. A korlátozás azonban nem érintheti a mindennapi használati tárgyakat. Mennyi időn belül kell az ellátottnak elhagynia a szociális intézményt a szociális ellátás megszüntetése esetén?
Ha Hozzátartozójuk/Lakónk egészségi állapota ezt nem teszi lehetővé, akkor a látogatókat ellátjuk a szükséges védőeszközökkel az intézményen belüli látogatás biztonságos megvalósítása érdekében. A látogatók minden esetben kötelesek maszkot viselni, 1, 5 méteres távolságot tartani, valamint a védettségi igazolványt kérés nélkül felmutatni!!! Mindazok, akik nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal, a korábban kiadott feltételekkel látogathatják hozzátartozóikat. Védettségi igazolvánnyal nem rendelkező ellátottaink is igényelhetik a hosszabb időtartamú eltávozást (szabadság). Amennyiben az eltávozás időtartama meghaladja a 72 órát, akkor csak negatív SARS-CoV-2 antigén gyorsteszt bemutatása után érkezhetnek vissza az intézménybe. Mindenkinek köszönjük a türelmet és a megértő hozzáállást ez alatt a nehéz időszak alatt! Jó egészséget kívánunk! Tab, 2021. április 29. Üdvözlettel: Herzsenáth Melinda intézményvezető sk. Kedves Látogatónk! Szeretettel köszöntöm a Somogy Megyei Dr. Takács Imre Szociális Otthon honlapján.
A felmondási idő, ha a megállapodás másként nem rendelkezik, • bentlakásos intézmény esetén három hónap. Ápolást, gondozást nyújtó intézmény esetén a fenntartó a megállapodást akkor mondhatja fel, ha az ellátott a házirendet súlyosan megsérti. Kell- e értesítenie az intézménynek a hozzátartozót, ha az ellátott kórházba került? Igen, az ellátott kórházba kerülése esetén az intézmény köteles értesíteni az ellátott hozzátartozóját. Hogyan kezeli az intézmény az ott élő ellátott személyes adatait? Az ellátást igénybe vevőt megilleti személyes adatainak védelme, valamint a magánéletével kapcsolatos titokvédelem. Különös figyelmet kell fordítania az intézménynek arra, hogy az ellátást igénylő adataihoz csak az arra jogosult személyek férjenek hozzá. Az intézményvezető köteles biztosítani továbbá, hogy az intézményi elhelyezés során az ellátott egészségi állapotával, személyes körülményeivel, jövedelmi viszonyaival kapcsolatos információkról más ellátást igénybe vevő, valamint arra illetéktelen személy ne szerezhessen tudomást, különös figyelemmel az ellátást igénybe vevő szociális rászorultságának tényére.
1/a. Térkép Telefonszám: 82/720-181 Engedélyezett férőhely: 14 Koppányvölgye Idősek Otthona és Ápolási Központ Idősotthon címe: 7285 Törökkoppány, Ady u. 12. Térkép Telefonszám: 84/577-010 Engedélyezett férőhely: 60 Lábod Községi Önkormányzat Gondozási Központja Idősek Otthona Idősotthon címe: 7551 Lábod, Kossuth u. 43. Térkép Telefonszám: 82/385-148 Engedélyezett férőhely: 18 Liget Időskorúak Otthona Idősotthon címe: 7400 Kaposvár, Vak Bottyán u. Térkép Telefonszám: 82/321-973 Engedélyezett férőhely: 60 Magas Cédrus Szociális Otthon Idősotthon címe: 7535 Lad, Gyöngyöspuszta 1. Térkép Telefonszám: 82/719-412 Engedélyezett férőhely: 140 Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza - Idősek Otthona Idősotthon címe: 8600 Siófok-Kiliti, Béke tér 2. Térkép Telefonszám: 84/323-033 Engedélyezett férőhely: 42 Magyarországi Református Egyház Idősek Otthona Idősotthon címe: 7257 Mosdós, Petőfi u. Térkép Telefonszám: 82/579-576 Engedélyezett férőhely: 66 Nagyatád Város Önkormányzata Szociális Gondozási Központ Idősotthon címe: 7500 Nagyatád, Széchényi tér 4.
Szeretettel köszöntöm Önöket az Igali Nyugdíjasház bemutatkozó oldalán. Idős napjait töltse nálunk biztonságban, kényelemben Győződjön meg személyesen arról, hogy milyen egy igazi családias Otthon Válasszon minket új otthonaként nyugdíjas éveinek eltöltésére! Igalon a gyógyfürdőnél családias igényes környezetben található a kis létszámú Igali Nyugdíjasház. Idős napjait töltse kényelemben, biztonságban, mint egy idősek otthonában, kényeztesse magát a gyógyfürdőben. Az Igali Nyugdíjas Apartmanház Somogy megye lankás lejtőin a Balatontól 40 km-re Kaposvártól 25 km-re helyezkedik el. Az igali gyógyvíz méltán híres ezért sok hazai és külföldi vendéget vonz, akik itt keresnek felüdülést és gyógyulást különböző egészségügyi problémájukra. Tegyen Ön is így Válasszon minket nyugdíjas éveinek eltöltésére és erre nap mint nap lehetősége adódik. Miért fosztaná meg magát ettől a páratlan megoldástól? Elmúlt 70 éves? Hozzátartozói mindig dolgoznak, rohannak? Szeretné kényelemben biztonságban élni idős napjait?
Az Igali Nyugdíjas Apartmanház Somogy megye lankás lejtőin a Balatontól 40km Kaposvártól 25 km-re helyezkedik el. Az igali gyógyvíz méltán híres ezért sok külföldi vendéget vonz, akik itt keresnek felüdülést és gyógyulást különböző egészségügyi problémájukra. Tegyen Ön is így Amennyiben minket választ nyugdíjas éveinek eltöltésére, erre minden nap lehetősége adódik. Miért fosztaná meg magát ettől a páratlan megoldástól? Elmúlt 70 éves? Hozzátartozói mindig dolgoznak, rohannak? Szeretné kényelemben biztonságban élni idős napjait? Nincs gondozási szükséglet vizsgálat mint az idősek otthonában Szeret gyógyfürdőbe járni? Válassza ezt az új lakhatási formát és szolgáltatást! Kategória: idősek otthona, nyugdíjas otthon, öregek otthona, nyugdíjasház
Az apartman bérleti jogának megváltása Részletekről érdeklődjön a 06-70-942-5353 vagy a 06-82-372-011 telefonon Zeke Éva 1 személyes fürdőszobás lakrészben történő elhelyezés 5 M Ft-tól, lakrész nagyságától függően. Az Igali Nyugdíjas Apartmanház leendő lakóinak (a beköltözésüket megelőzően) bérleti díj jogcímen kell megváltaniuk a bentlakásra irányuló jogosultságukat. Az előre megfizetett bérleti díj élethosszig tartó bentlakásra jogosítja fel a lakókat. Az Igali Nyugdíjas Apartmanházban minden lakóegység más és más - így reméljük Ön is megtalálja az Önnek megfelelőt -árban és nagyságban. Fürdőszobás szobában történő elhelyezés esetén az alapellátást és az étkezést igénybe véve az ellátásért a szociális szolgáltatásokért fizetendő havi térítési díj: 145. 000, -Ft/fő Nincs szociális rászorultsági vizsgálat mint az idősek otthonában. Kérem hívjon minket a pontos tájékoztatással kapcsolatban. 06-70-942-5353 06-82-372-011 Zeke Éva Igalon a gyógyfürdőnél családias színvonalas környezetben található az Igali Nyugdíjas Apartmanház Idős napjait töltse kényelemben, biztonságban, kényeztesse magát a gyógyfürdőben.
Otthonosan berendezett, az idősek igényének megfelelő 2-3-4 ágyas, fürdőszobás szobában kerülnek elhelyezésre a jelentkezők. Korszerűen kialakított és felszerelt közösségi helyiségek segítik a szabadidő eltöltését, programok lebonyolítását. A Pallavicini család által épített Kastélyban 21 fős gondozási egység működik. Az önmaguk ellátására nem képes, fokozott ápolást, gondoskodást igénylő lakók ellátása itt történik. A szobák 2-3-4 ágyasak, közös fürdőszobákkal rendelkeznek Az intézmény ellátja azon időskorú személyeket, akik önmagukról önállóan gondoskodni nem tudnak, és meghatározott, napi 4 órás gondozási szükséglettel rendelkeznek, de rendszeres fekvőbeteg-gyógyintézeti kezelést nem igényelnek. Az intézmény teljes körű ellátást nyújt a lakói részére. Ennek keretében az egyéni szükségletek figyelembe vételével lakhatást, háromszori étkezést, diétát, ruházattal, textíliával, tisztálkodószerrel, gyógyszerrel és gyógyászati segédeszközzel történő ellátást biztosít. Ezen túl egészségügyi és mentális gondozást, rendszeres orvosi felügyeletet, foglalkoztatást biztosít szakképzett munkatársak közreműködésével.