A díszközgyűlés második felében a Győri Filharmonikus Zenekar művészei adtak ünnepi hangversenyt. A díszközgyűlés a képre kattintva visszanézhető: Hozzáadás a kedvencekhez
A felesége is kapott a városban fogorvosi körzetet, a fiaik már Ajkán születtek és jártak iskolába. Alex Ali negyedéves az orvosi karon, és kardiológiából már most kitűnő eredményeket ért el. Viktor Nabil másodéves, ő is nagyon ügyes. – Azt szeretném, hogy a gyerekeim sokkal magasabb tudományos szintet érnének el, mint én. Erre ösztönzöm őket, és úgy látom, hogy jó úton járnak – fogalmazott a büszke édesapa. A szülők egymással arabul beszélnek, és a gyerekeket is megtanították rá, bár ők kevésbé használják. Hitük szerint muzulmánok, de nem vallásosak. Ugyanúgy élnek, mint a magyarok, karácsonykor fát állítanak és ajándékokat készítenek. – Öt éve nem járunk haza a kialakult helyzet miatt. Nagyon rosszul éljük meg, hogy háború van, Szíriában népirtás folyik. A feleségem családja országon belül menekül egyik helyről a másikra, ahol egy kicsit jobb a helyzet. Nem akarnak eljönni – mondta a doktor, aki szereti a politikát, figyeli a híreket, de nyilvánosan nem politizál, azonban mindenről van véleménye.
Szavazás menete A jelölt orvosok közül kizárólag azokra az orvosokra lehet szavazni, akik hozzájárulásukat adták a szavazáson való részvételhez. Egy e-mail címről kizárólag 1 orvosra 1 szavazat adható le. A szavazás menetének biztosítására a SZAVAZOK gombra kattintva egy automatikus e-mailt küldenek a megadott e-mail címre, melyben kérik szavazat megerősítését. Enélkül nem érvényes a szavazás. A szavazatokhoz tartozó e-mail címeket egy informatikai csapat ellenőrzi, amennyiben visszaéléseket (nem valós személyektől érkező szavazatokat) tapasztalnak a szavazással kapcsolatban, úgy azokat a szavazatokat érvénytelenítik. A szavazó oldal portálunkról IDE kattintva érhető el. A szavazás március 16-án éjfélkor zárul. Győri orvosok a listán • Dr. Ádám Ilona – háziorvos, neurológus (Győr, Belvárosi Rendelő; Aamp;S Tractus-Med Kft. ) • Dr. Agyemang- Prempeh Kofi – nőgyógyász, onkológus, sugárterapeuta (Győr, Petz Aladár Megyei Oktató Kórház) • Dr. Dézsi Csaba András – belgyógyász, kardiológus (Győr, Petz Aladár Megyei Oktató Kórház) • Dr. Horváth Beáta – bőrgyógyász (Győr, Mediq Direkt Kft.