Nem elég, hogy durva az akció, de még humor is jutott bele bőven! A végén az, hogy brutálisan, egy farönkkel zúzza össze a kocsit, hát, egyszerűen zseniális. A történetet sem bonyolították túl, hiszen egy apukát alakít majd, akinek meghal a fia, és természetesen bosszút esküszik. Mindezt egy érdekes, havas környezetben, ahol már van a színésznek tapasztalata, hiszen a Fehér Pokol c. alkotásban már meggyűlt a baja ilyen tájakon pár farkassal is. Úgy látszik, hogy ez lesz Neeson legszórakoztatóbb akciófilmje, tele látványos jelenetekkel, poénokkal, ráadásul szerepel még filmben a Jurassic Park sztárja, Laura Dern is, szóval az eddigiek alapján nagyon jó lesz ez. Mindig jó látni Liam Neeson-t a filmvásznon, hiszen ő az egyik legkarakteresebb színész, aki folyamatosan bizonyítja a tehetségét. Elvileg jövő február végén érkezik is, szóval már nem kell sokat várnunk rá, és élvezhetjük a legújabb akció agymenést. Nektek hogy tetszett az előzetes? Bírjátok Liam Neeson filmjeit? Itt van a poszter is, ami nem okoz csalódást: Cold Pursuit poszter Kép: Forrás: Collider Ezek még érdekelhetnek: Sylvester Stallone szörnyes filmben!
A spanyol származású Jaume Collet-Serra eddigi összes rendezésében a feszültségkeltés mesterének bizonyult (lásd: Non-Stop, Éjszakai hajsza, Viasztestek, Zátony) és Liam Neesonnal is jól működő párost alkottak közös munkáik alkalmával. Mindezen tulajdonságok pedig az Unknown -ban is szépen megmutatkoztak: a film kezdetektől (szinte az első percektől) feszültséggel teli rejtélyeket vonultat fel Liam Neeson pedig tökéletes hitelességgel, a karakterbe illeszkedő könnyedséggel alakítja a történet központi figuráját. A sztori egyszerűen kezdődik - vigyázat: némi spoilerrel folytatom - adott egy házaspár, akik Berlinbe érkeznek egy tudományos konferenciára, ám elszakadnak egymástól és a férj autó-balesetet szenved. A főhős, Dr. Martin Harris (Liam Neeson) pár nap után tér magához, ám rá kell ébrednie: valaki más bújt bőrébe és saját felesége (Elizabeth - January Jones) sem akarja felismerni. Kezdetét veszi egy megdöbbentő hajsza: a férfi menekülése a rá vadászó bérgyilkosok elől, miközben nyomozni kénytelen valódi kilétének felderítése érdekében.
Közben megismerkedik a csodaszép taxislánnyal, Ginával (Diane Kruger) és a exügynök, korábbi Stazi tiszt Jürgennel (Bruno Granz - aki a Bukásban Hitlert alakította). Az egész történetfolyam lendületes, izgalmas, számtalan fordulatot tartalmazó és kiszámíthatatlan. Végig együtt izgulhatunk a főhőssel, aki lépésről lépésre haladva kerül egyre közelebb az igazsághoz. Amikor pedig már azt hisszük, hogy megvan a megoldás: jön egy újabb csavar és minden a feje tetejére áll (a csattanó is nagyot szól). A film forgatókönyve, története és rendezése sokban emlékeztet Roman Polanski 1988 -as thrillerére, az Őrület -re, melyben Harrison Ford egy Párizsba utazó orvost alakít, akinek felesége tűnik el a nagyvárosban nyomtalanul. Az idegen európai nagyvárosokban "elveszve" és kiszolgáltatva nyomozó hétköznapi - de magasan képzett - középkorú családapa (köztiszteletben álló férj) motívuma közös pont és átélhető, átérezhető téma a mozivásznon is. Az Unknown egy kimondottan jó film, remek forgatókönyvvel, színvonalas rendezéssel és szuper alakításokka l. Neeson hitelesen hozza a kétségbeesetten nyomozó átlagember karakterét, Diane Kruger pedig Boszniából Berlinbe menekült taxislány figuráját, aki akaratlanul keveredik a történetbe.