Vega Töltött Káposzta 4-5 személyre Hozzávalók: vöröshagyma 2 fej fokhagyma 2 gerezd olaj a hagyma alaphoz tv paprika 1 db sárgarépa 2 db barna csiperke gomba 3 db barna rizs fél bögre búza granulátum 200 g dió néhány szem lenmag 2 evőkanál savanyú káposzta levél 8-10 db káposzta töret 40 dkg fokhagyma még néhány gerezd rizsliszt 1 ek víz só bors köménymag majoranna babérlevél szemes bors fűszerpaprika csípős fűszerpaprika Szükséges eszközök: kés, vágódeszka, tál, bögre(2 és fél dl-es), lábas. Elkészítés: A megtisztított és felaprított vöröshagymát, feltesszük a lábasba pirítani, kevés olajon, enyhén sózva. Néhány perc után hozzáadjuk a szintén megtisztított és felaprított fokhagymát és a megtisztított, lereszelt sárgarépát, kevés pirospaprikát és csípős paprikát, a felaprított tv paprikát, és annyi vizet, ami éppen ellepi. Addig főzzük, míg kissé lefő a víz alóla, majd hozzáadjuk a megtisztított, felaprított gombát és a búza granulátumot és kevés vizet. Sózzuk, borsozzuk, köménymaggal és majorannával ízesítjük.
Burgonyasaláta: A burgonyát karikákra vágjuk és hideg vízbe tesszük fel főni. Ha felforrt, sózzuk, és kb. 10 percig főzzük, míg a burgonya megpuhul. Az utolsó percben a forrdogáló burgonyához adjuk a fél főre vágott vöröshagymát és ízesítjük egy kis ecettel és cukorral. Lehúzzuk a tűzről és a hagymás-ecetes-cukros lében hűtjük teljesen hűvösre a burgonyát a salátához. Amíg hűl a burgonya a lében, készítünk egy majonézt a tojássárgájából és olajból. Ízesítjük mustárral és citromlével, minimális porcukorral, valamint tejföllel. Az immár lehűlt hagymás burgonyát leszűrjük és hozzáforgatjuk a majonézhez, továbbá adunk hozzá egy kis finomra vágott petrezselymet és újhagyma zöldjét is. Ha elkészült, azonnal tálalhatjuk is, de finomabb, ha egy éjszakát a hűtőben picit összeérnek az ízek.
Ízesítjük a sóval, borssal, kevés fűszerpaprikával és csipet őrölt köménnyel. Alaposan összedolgozzuk, majd félretesszük. A dagadót éles késsel felszúrjuk, és a belsejét ügyesen megnyitjuk, hogy majd tölteni tudjuk. Ügyeljünk a szélére és a hús végére, hogy ne szúrjuk ki, valamint akkor jó, ha kb. 1 cm húst hagyunk körbe érintetlenül. Kisebb gombócokat gyúrunk a töltelékből, majd egyesével megtöltjük vele a húst és kinyomkodjuk belőle a levegőt. (Nem kell túl szorosra tölteni, a hús picit fog zsugorodni és feszesebb lesz. ) Ha megtöltöttük a végeit, két vékony hústűvel összeszúrjuk, és egy kisebb tepsibe tesszük. Ujjnyi vizet öntünk alá, alufóliával letakarjuk a tepsit, és 160 fokos sütőben sütjük kb. másfél órát, míg a hús megpuhul. He egy kés ellenállás nélkül siklik bele, 200 fokos sütőben pirítunk rá a húsra, míg kap egy kis színt, ez 15-20 perc. Ha elkészült, hagyjuk pihenni, langyosan a legfinomabb, de hidegen is kiváló, úgy pedig gyönyörű a metszés felülete. Igazi hidegtálas sült csemege a burgonyasalátával.
Ne sózzuk, mert savanyú káposzta már önmagában nagyon sós. Feltesszük a tűzhelyre. Miután felforr, lassú tűzön főzzük nagyjából 90-100 percet. De ha a tört káposzta már megpuhult, akkor készen is van. Ha menet közben, elfő a víz alóla, akkor azt pótoljuk. Amikor elkészült és túl hígnak találjuk, akkor kevés hideg vízben keverjünk 1-2 ek rizslisztet és adjuk az ételhez. Ezzel még 10-15 percet főzzük, majd lezárjuk. Érdemes fogyasztás előtt egy nappal elkészíteni, mert teljesen egyetértek azzal, hogy a káposzta melegítve a legfinomabb:-) Amiatt is szuper, hogy nem kell mindent egyszerre elkészíteni!
Egy kiolajozott tepsibe fektetjük a szeleteket, és 20-20 percet sütjük mindkét oldalát. Kép sajnos nem készült.
Hagyjuk így 10 percig, hogy a levelek kicsit megpuhuljanak, könnyebb legyen őket betölteni. 6. A rizst, a gombás keveréket és fél bögre paradicsommártást keverjünk össze, ez lesz a töltelékünk. 7. Egy 22x33 centiméteres tepsit készítsünk elő, az aljára tegyünk vékonyan a paradicsommártásból. 8. A káposztaleveleket töltsük be a töltelékkel, kb. 2-4 evőkanál fér beléjük, majd tekerjük fel a leveleket és a végüket hajtsuk be. 9. Rakjuk őket a tepsibe, majd öntsük le a káposztatekercseket a maradék mártással. 10. 180 fokon kb. 50 percig süssük őket, majd tejföllel tálaljuk.
Talán az egyik leginkább magunkénak érzett kaja valami egészen új köntösben. Ismerős ízek és illatok, valahogy mégis nagyon más. Nem fog hiányozni a hús, azt megígérhetem! A lilakáposzta leveleit sós vízben puhára pároljuk. A káposztalevelek vastag ereit éles késsel elvékonyítjuk, hogy meg lehessen tölteni őket. Az egyik hagymát felaprítjuk és kevés olajon megdinszteljük, majd rádobjuk az apró kockákra vágott padlizsánt is és néhány percig együtt sütjük őket. A ha kész, összekeverjük a bulgurral, a reszelt répával, sóval, borssal, az apróra vágott petrezselyemmel, borsikafűvel. A tölteléket beletöltjük a káposztalevelekbe és a szokásos módon elkészítjük a közepes méretű töltött káposztákat. Fontos, hogy ne töltsük őket túl, mert a bulgur még bőven meg fog dagadni, és nehogy kiszakadjon a káposzta. A másik hagymát is felaprítjuk és egy öntöttvas vagy egyéb vastag falú edénybe dobjuk. A babérlevél és kapor társaságában szépen elrendezzük az edényben a töltött káposztákat. Az egészet nyakon öntjük annyi paradicsomszósszal, amennyi ellepi, sózzuk, borsozzuk, és még mehet rá egy kevés chiliszósz is, csak az íze miatt.
Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe SZAMÓCA RECEPT-OLDALA EMBERMESÉK MAGYAROS TÖLTÖTT KÁPOSZTA HÚS NÉLKÜL 2008. 01. 15 Hozzávalók (8 személyre): 1 kg savanyú káposzta, 20 nagy savanyú káposztalevél, 1 csomag szójás fasírtpor vagy fél kiló gombából főzött gombapörkölt *** + 2 evőkanál liszt, 20 dkg főtt rizs, 2 nagy fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 egész tojás, 3-4 evőkanál étolaj vagy zsír, 2-3 evőkanál liszt, 2 evőkanálnyi pirospaprika, só, őrölt bors, 5-6 db babérlevél, 1 csapott mokkáskanál kömény, 2-3 evőkanál lecsó. *** A gombapörkölt receptjét itt találod: GOMBAPÖRKÖLT Elkészítés: A szójás fasírtport vagy a két evőkanál liszttel besűrített gombapörköltet összekeverjük 2 dl vízzel, a tojással, főtt rizzsel, 1 fej apróra vágott és kis olajon megfuttatott vöröshagymával, egy gerezd reszelt fokhagymával, csipetnyi borssal, egy kiskanálnyi pirospaprikával és egy mokkáskanálnyi sóval. Ezt a keveréket alaposan összegyúrjuk, aztán a kiterített káposztalevelekbe töltjük úgy, hogy a káposztalevél középső, vastag erét éles késsel vékonyabbra vágjuk, aztán a levél egyik szélére egy púpos evőkanálnyi tölteléket kanalazunk, erre két oldalról ráhajtjuk a levél szélét, és fölsodorjuk a tölteléket.
Figyelni kell, nehogy megégjen. A töltelékhez a leszűrt bulgurt és quinoat összekeverem, hozzáadom az apróra vágott olajbogyót, az átmosott capribogyót, aprított petrezselymet, reszelt citromhéjat, a parmezánt és a fenyőmagot. A tojásokat külön edényben villával kissé felverem. Azt is hozzákeverem a töltelékhez. Adok hozzá 1/2 teáskanálnyi sót. Egy nagyobb tepsibe (jénaiba) csurgatok egy kevés olívaolajat. A padlizsánszeleteket egyenként megtöltöm egy nagy púpozott evőkanálnyi töltelékkel és szorosan feltekerem. A tepsibe teszem egyenként a tekercseket. Ha minden tekercs elkészült, akkor rákanalazom a paradicsomszószt. 180 fokos előmelegített sütőben nagyjából 35-40 perc alatt készre sütöm. Tálaláskor szórok még rá parmezánt. Friss salátával tálalom. Nem vegáknak hús mellé is tökéletes.
(Akkor megy ki legjobban az íze, ha 2x leöntjük a levét forrás után, de bevallom, többnyire egyszer főzöm. ) Ezalatt elkészítjük a tölteléket. A hagymát megpucoljuk, felaprítjuk, a gombát megtisztítjuk, felaprítjuk, a paprikát kicsumázzuk, felszeleteljük. Kevés olajon összepároljuk ezeket, elzárjuk a gázt. Rátesszük a kenyérszeleteket, felöntjük annyi növényi tejjel, hogy össze lehessen keverni. Sózzuk, és hozzáadjuk a felaprított petrezselyem zöldet is. Egy picit a tojásból hozzáadunk. Összedolgozzuk. Lehet, hogy a tojás pótolható is lenne lenmag őrleménnyel pl., majd egyszer kipróbálom. A szójáról lecsöpögtetjük a vizet. Felébe vágunk minden szeletet, de nem teljesen. A szeletek közé rakunk 1-1 kanál tölteléket, ráhajtjuk a tetejét. Panírozzuk. Egyik tányérba liszt, a másikba tojás, a harmadikban zsemlemorzsa. Ügyesen össze kell fogni, de később már nem esik szét. Aki vegán, a sárgaborsó lisztbe forgatásos módszerrel is próbálkozhat. Ennél még nem próbáltam, úgyhogy csak ötlet szintjén említem.