- mondja az ura. Megharagudott az ember. Volt egy szürke lovuk, fölült rá, ment a katona után. Az észrevette, hogy valaki nagyon nyargal utána, az erdőben volt egy cserény, bebújt. Megkötötte a szegény ember a lovat a cserény mellé, ment keresni a kitanult katonát. Kiált, keresi, nincs sehol. Visszamegy, látja, hogy nincs már ott a lova sem. Messzire nyargalt már a kitanult katona a szürke lovon. Hazaér nagy fáradtan, kérdi a felesége, hova lett a szürke ló. - Odaadtam a katonának, vigye el Józsinak, ne járjon gyalog. Most már lova is volt a kitanult katonának, meg pénzé is, gondolta magában: "Szétnézek, találok-e még több bolondot. Ej, csak még egyet találnék! " Amint megy, mendegél, látja, hogy szalonnát húz egy ló a szántóföldön. - Mit csinálnak? - kérdezi a katona. - Zsírozzuk a földet. - Nem úgy kell azt! - nevetett a katona. - Hát hogy? - Megmondom, ha adnak kendtek száz forintot. Ezt a szalonnát tegyék fel a kocsira, ez emberbe való, hanem kell kendteknek dudvát gyűjteni, rakásba tenni, mikor már megérett, kivinni a földre, az majd megzsírozza!
Azért amikor legközelebb tankolsz, gondold végig, lesz-e miből megélned nyugdíjasként. A cikkhez hozzászólni az előző cikk alatt lehet.
Megint megy a katona, előtalál egy házikót, látja, hogy az öregasszony tyúk alá hajtja a csirkéket. - Jó napot, szülém! Miért taszigálja kend a tyúk alá a csirkéket? - Hogy szopjanak. - Nem úgy kell, szülém! - Megmondom én, ha ad kend száz forintot. No, hozzon egy kis kását! - mondja a katona. Hozott is, a katona szétszórta a csirkéknek. - Látja, hogy eszik, így kell a csirkéket etetni! Volt már ötszáz forintja. Ment tovább, találkozott egy öregemberrel, akinek két kis malaca volt, három esztendő óta kínlódott velük. Fogta a malacok farkát, hogy a földbe ne bújjanak. A katona odamegy, kérdezi: - Mit csinál kend, bátyámuram? - Nem bírok ezzel a két malaccal, erővel a földbe akarnak bújni, már az előbb csak a farkuk töve látszott ki. Ugyan, katona uram, tanítson meg, mit csináljak ezekkel? - Megmondom, ha ad száz forintot! - Éppen száz forintom van, mégis odaadom, mert már beleuntam a kínlódásba. - Csináljon kend egy kis ólat, oda zárja be őket. Drótot húzzon az orrukba, nem bújnak a földbe!
Megint megy a katona, előtalál egy házikót, látja, hogy az öregasszony tyúk alá hajtja a csirkéket. – Jó napot, szülém! Miért taszigálja kend a tyúk alá a csirkéket? – Hogy szopjanak. – Nem úgy kell, szülém! – Megmondom én, ha ad kend száz forintot. No, hozzon egy kis kását! – mondja a katona. Hozott is, a katona szétszórta a csirkéknek. – Látja, hogy eszik, így kell a csirkéket etetni! Volt már ötszáz forintja. Ment tovább, találkozott egy öregemberrel, akinek két kis malaca volt, három esztendeje kínlódott velük. Fogta a malacok farkát, hogy a földbe ne bújjanak. A katona odamegy, kérdezi: – Mit csinál kend, bátyámuram? – Nem bírok ezzel a két malaccal, erővel a földbe akarnak bújni, már az előbb csak a farkuk töve látszott ki. Ugyan, katona uram, tanítson meg, mit csináljak ezekkel? – Megmondom, ha ad száz forintot! – Éppen száz forintom van, mégis odaadom, mert már beleuntam a kínlódásba. – Csináljon kend egy kis ólat, oda zárja be őket. Drótot húzzon az orrukba, nem bújnak a földbe!
A megmaradt példányokat hentesüzletek vásárolták meg csomagolásra – a bolti kiszolgálók túlságosan is takarékoskodtak a papírral, folyton kilátszott belőle a lóláb.
Majd meglátom, mit tudtok! Ezzel elment Guber Márton, bé Csíkba. Amíg megjárta magát, a falu kigyűlt a nagy szürke kőhöz, s három napig mind nézegették, de nem tudtak neki semmit csinálni. Visszaérkezett Guber Márton, hát látja, hogy a kő még ott van, s nem csürkebecsinált. Eléhítta a szentegyházasfalusiakat, s kérdezte: - Hát miért nem cselekedtétek meg parancsolatomat? - Nem tudtuk, Guber Márton úr - felelték. - Ha nem, hát megbüntetődtök! Volt a faluban egy felhagyott, hatvanhat esztendős öreg leány, ki a góc alatt ülve fonogatott, s hallgatta az esetet, bámult rajta. Egyszer a fonást abbahagyja, s azt mondja: - Édes Guber Márton úr, ha megöli, vérét veszi ennek a kőnek, akkor mi megkészítjük. Így fogá meg a felhagyott hatvanhat esztendős vénleány Guber Márton uramat. Így tréfálták meg kétféleképpen is Guber Mártont, ki nagy szégyenkezve távozott el Szentegyházasfaluból. Értékelés 5 4 4 4 szavazat