Mozgalmas képek sorozatában jeleníti meg a végvári vitézek életének pillanatait: a harci kedvet, a portyára készülődést, az ellenség elé vonulást, az éjszakai ütközetet, párviadalokat, majd a csata elmúltával a letáborozást és lenyugvást. Ebben a részben a költő a katonai életet elsősorban pozitív nézőpontból mutatja be. Az ötödik versszakban, mely tekinthető a vers csúcspontjának, a költő elvontakoztat a konkrét történésektől, általánosít, a katonaéletről mint legmagasabb eszményről beszél. A továbbiakban újabb életképek következnek, ezúttal azonban Balassi már a katonaélet árnyoldalát tárja elénk, nem titkolja a vitézi élet veszélyességét sem, de véleménye szerint éppen ezzel együtt, ezért is szép a katonák élete. A mű vége felé újra a vitézeket szólítja meg: dicséri őket ("vitézeknek dicséretes serege") és áldást kér rájuk ("sok jó szerencsékkel áldjon Isten mezőkbe"). Verselés és rímképlet [ szerkesztés] Verselése magyaros, ütemhangsúlyos, a mű Balassi-strófában íródott, minden strófa három sorból, az egész vers pedig kilenc strófából áll.
Okostankönyv
Ellenséget látván örömmel kiáltván ők kopiákot törnek, S ha súlyosan vagyon az dolog harcokon, szólítatlan megtérnek, Sok vérben fertezvén arcul reá térvén űzőt sokszor megvernek. Az nagy széles mező, az szép liget, erdő sétáló palotájok, Az utaknak lese, kemény harcok helye tanuló oskolájok, Csatán való éhség, szomjúság, nagy hévség s fáradtság múlatságok. Az éles szablyákban örvendeznek méltán, mert ők fejeket szednek, Viadalhelyeken véresen, sebesen, halva sokan feküsznek, Sok vad s madár gyomra gyakran koporsója vitézül holt testeknek. Óh, végbelieknek, ifjú vitézeknek dicséretes serege! Kiknek ez világon szerteszerént vagyon mindeneknél jó neve, Mint sok fát gyümölccsel, sok jó szerencsékkel áldjon Isten mezőkbe! Köszönjük, hogy elolvastad Balassi Bálint költeményét. Mi a véleményed az Egy katonaének írásáról? Írd meg kommentbe! Balassi Bálint: Egy katonaének verselemzés 1589-ben, lengyelországi bujdosása előtt írta a költő ezt a katonadalt, katonaéneket. Ihletforrása nem a pillanatnyi élmény volt, hanem a búcsúzás hazájától, a végvári vitézi életformától, a borongó visszatekintés a múltra, az emlékek felidézése.
Erre a kérdésre megadja a választ is: a végvári életnél nincs szebb dolog a világon. A 2-4. versszak a vitézi élet örömeit írja le: vidám, szabad életről van szó, amely ugyanakkor kemény, férfias élet is. Mozgalmasság jellemzi ezt a részt, ami az igehalmozásnak köszönhető. Az 5. strófa a vers középpontja: itt található a legfontosabb gondolat. " Emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak. " A kor legkiválóbb emberei a végvári vitézek, a humanitást és az erényt (virtust) képviselik. Itt már általánosít Balassi, és nem képeket használ, hanem retorikus jellegű szöveget fogalmaz meg. A 6-8. versszak a vitézi élet megpróbáltatásait, veszélyeit mutatja be. Nemcsak vidám, hanem kemény élet is ez, hiszen sokszor nélkülözés a katonák osztályrésze, és folyamatosan jelen van a sebesülés és a halál kockázata. Ez a halál azonban hősi halál, amely hírnevet és dicsőséget hoz a számukra. A két pillérköz (2-4. strófa) hangulatilag és tartalmilag egyszerre párhuzamos és ellentétes is: mindkettő a végvári mindennapokat mutatja be, de a második pillérközben már az örök pihenés, a halál lehetőségét is megfogalmazza – amely persze csak kívülről nézve riasztó, a katonák számára nem az, hiszen ők önként vállalják, épp ettől magasztos a hivatásuk és a sorsuk.
Ez a hivatás hírnevet, megbecsültséget hoz a katonáknak, ez teszi széppé, sőt kívánatossá, férfihoz méltóvá az életmódjukat. A két pillérközben megjelenő életképi mozzanatok epikusan is felfoghatók, és időrendbe állítva akár egy kis történetként is olvashatók: hír az ellenség érkezéséről, portya, éjjeli pihenés és őrködés, csata, csatatér halottakkal. A 9. versszakban Balassi elragadtatott hangon hirdeti a végvári vitézek dicsőségét, itt a vers zárlatában áldást mond rájuk és dicséri őket. Megjelennek az ősz képei is. A művel a költő emléket akart állítani a végvári vitézeknek (köztük önmagának is). A humanista eszmények (emberség, vitézség) mellett fontos szerepet kap a versben a természet szeretete, a természet szépségeinek bemutatása is. Az egész verset párhuzamos szerkezetek és azonos felépítésű mondatépítmények kísérik végig: ebben a reneszánsz stílus szabályosságra, harmóniára és arányosságra való törekvése nyilvánul meg. Ez a paralelizmus egyenletes hullámzást és méltóságot ad a versnek.