Alkalmazhatunk mozgásérzékelővel ellátott, állítható frekvenciájú ultrahangos kutya-, macskariasztót, amely akár 200 m2-es körzetben is hatásos. Másik megoldás a kutya távoltartó spray; permetezzük azokra a helyekre – kerti bútorok, fák stb. – ahol a kutyákat nem szeretnénk látni. Ha mégis kertünkbe tévednek, a mozgásérzékelővel ellátott kerti locsolóval könnyedén elriaszthatjuk őket.
A vakondok tavasszal jelennek meg a kertben először, ugyanis télen téli álmot alszanak. Amikor azonban megjelennek, nincs megállás: a földfelszín alatt végeláthatatlan járatokat túrva kárt tesznek a növények gyökereiben, a vakondtúrások pedig megnehezítik a fűnyírást és nem kölcsönöznek túl szép látványt a kertednek. Fontos azonban kiemelni, hogy a vakond védett állat, ezért mindenképp olyan módszerrel kell elűznünk a kertünkből, amellyel a testi épségét nem veszélyeztetjük. Éppen ezért ne használj csapdát és mérgeket! A vakond elűzésére szerencsére számos más módszer létezik, de érdemes kísérletezni a különféle lehetőségekkel, ugyanis a vakond fajtájától függően eltérő az egyes riasztó módszerek hatásossága. Íme, néhány tipp, hogyan veheted fel a harcot a vakonddal szemben! 1. Háziállat Sem a kutya, sem a macska nem tűri meg a kertben a betolakodót, ezért ha nincs háziállatod, már csak ezért is érdemes beszerezni egyet. Korábban már írtunk róla, hogy a háziállatok nagyon jót tesznek az emberek lelkiállapotának, csökkentik a stresszt, a szorongást, segítenek a depresszión, enyhítik a magányérzetet, sőt testmozgásra és játékosságra is ösztönöznek, ezáltal pedig a gazdik szív- és érrendszeri egészségére is pozitív hatással vannak.
Ne dobd ki, ugyanis a vakond elleni küzdelemben is segítségedre válhat! A sörösüveg módszer lényege a hangokban rejlik. Ha a hosszú nyakú üveget majdnem a pereméig beássuk a földbe, a légáramlás rezgésbe hozza az üveget, amelynek hangját a vakond nem viseli el. Érdemes több helyre is üveget ásni a kertbe, főleg a túrások közelébe. 9. A jó öreg büdös rongy Az egyik legrégebb óta használt praktika a gázolajba vagy petróleumba mártott rongy vakondjáratba helyezése. A kellemetlen, büdös szag ugyanis menekülésre készteti a nem kívánatos állatot. 10. Kávézacc Lefogadjuk, hogy nem gondoltad volna, hogy a kávézacc is segítségedre válhat a vakondok elleni harcban. Csak öntsd bele a lyukba a zaccot, és a vakondok, valószínűleg az illata miatt, nem fognak többet arra látogatni. Via SavvyGardening, TomCat, GreenPal
A vakond legfőbb ellensége a gólya, amely hosszú csőrét belefúrja a vakondtúrásba és élve nyeli le a kis állatot, de a macska és a kutya sem igazán tűri meg a kertben a betolakodót. A legtöbb vakond elleni módszer az állatok különleges szaglását és hallását veszi alapul. Érdemes kísérletezni a különböző módszerekkel, ugyanis nem egyformán hatnak rájuk a különböző riasztó módszerek. 1. A sárfű a kutyatej félék közé tartozó növény és a gyökerein keresztül riasztó hatású anyagot választ ki. Érdemes ezért elszórtan ültetni belőle a kertbe, ugyanis távol tarthatjuk vele a vakondokat. Ezenkívül megpróbálkozhatunk a fokhagyma ültetétésével is, illetve ha ezt nem is szeretnénk, a gerezdek is hasznosak lehetnek a járatokba dobálva, mert ezzel is elűzhetjük a kis állatokat. 2. Az egyik legrégebb óta használt praktika a gázolajba vagy petróleumba mártott rongy vakondjáratba helyezése. A kellemetlen, büdös szag ugyanis menekülésre készteti a nem kívánatos állatot. 3. A gázolajos vagy petróleumos rongy modernebb változata a kereskedelmi forgalomban is kapható füstpatron, amely mérgező gázt áraszt magából, így elpusztítja az állatot.
A szalagot növényeink köré tekerjük. Amikor a csúszómászó megpróbál ezen átkelni, egy kis elektromos töltés lép fel, ami kedvét szegi. Léteznek csigacsapdák, ezen belül kifejezetten meztelen csigák elleni védelemre szolgálók: a védendő terület mellett a csapdát a földbe kell süllyeszteni, speciális méregmentes csiga csalétekkel megtölteni, így a csigák a csapdát választják kedvenc virágaink helyett. A madarak szinte minden kertben okozhatnak problémát. Távoltartásukra az erkélyeken madárriasztó forgó rudakat – dekoratív színes, műanyagból készült rudak – vagy madárriasztó szalagot – fényesen csillogó szalag – érdemes kihelyezni, míg gyümölcsfáinkra repülő sólymot akaszthatunk. A sólyom műanyagból készült, ahogy a szél mozgatja, élethű ragadozóként riasztja el a kártevőket. A gyümölcsös köré kifeszített madárháló szintén megakadályozza a madarak berepülését, ám talán a legolcsóbb és legviccesebb megoldás a házilag készített madárijesztő. Kertünkbe tévedhet kóbor kutya, macska, de területünk egy-egy részétől olykor saját kedvencünket is távol szeretnénk tartani.
A tavaszi napsütésnek nemcsak mi örülünk, így ne csodálkozzunk, ha nem várt látogatók nyomaira bukkanunk a kertben. Bosszankodhatunk, de ne tegyük, inkább előzzük meg riasztószerekkel az állatok károkozását. Sokféle termék kapható erre a célra, de kiemelten azokat szeretnénk figyelembe ajánlani, amelyek a megelőzésre fektetik a hangsúlyt, és nem tesznek kárt az állatokban. A legtöbb bosszúságot a kerttulajdonosoknak a vakond okozza. Megelőzésre rendkívül hatásos a vakond-riasztó golyó, ami a vakondok által elviselhetetlen szag-anyagokat bocsát ki. Egy-két golyót minden vakond járat nyílásába téve kezeljük a területet, amit az állatok 3-6 hónapra – a talajszerkezettől függően – elkerülnek. Egy kicsit drágább, de hosszútávon alkalmasabb megoldás a vakond-riasztó karó. Hangrezgésekkel tartja távol a rágcsálókat. Nemcsak vakond, de mezei pocok, földikutya távoltartására is kiváló, talajszerkezettől függően akár 3000 m2-es terület védelmére. A megelőzésre ajánlott a díszkertekben a vakond háló, ami gyepesítés előtt a talajra fektetve megakadályozza a vakondok felszínre jutását Csúszómászók, csigák ellen a csigaszalag egyszerű és hatásos.
Ebből következik, hogy hiába füstölöd ki a vakondot, a problémád marad, legyen az mondjuk a gyökereket rágó pajor vagy valamilyen fertőző növénybetegség. Ha már mezőgazdaságból élsz, akkor mondjuk művelődj ki a kártevőkből, mert a bűnbakkeresés nem védi meg a barackfáidat. 2017. 20:05 Hasznos számodra ez a válasz? 6/15 anonim válasza: Platypus! Miből gondolod, hogy vakondok? A földikutya éppen olyan túrásokat csinál, mint a vakondok, csak 2-szer nagyobbakat, az életmódjuk is hasonló, de gyökerekkel táplálkoznak. Csak tudja a kérdező, hogy mik élnek ott. 20:31 Hasznos számodra ez a válasz? 7/15 Platypus válasza: Mert a földikutya hazánk egyik legritkább és leginkább veszélyeztetett állata. Egy lépésre van csak a kihalástól. Alig néhány helyen él, és ezek mind védett területek. Ha valakinek a kertjében lenne, az maga lenne a csoda, és azonnal rárepülne az állami természetvédelem. Továbbá kismillióan hívják a vakondot földikutyának. Szerinted melyik a nagyobb valószínűségű eset? 2017. 21:12 Hasznos számodra ez a válasz?
Minden kertész szereti a kertjét rendben tartani, megőrizni annak épségét és szépségét, van azonban egy kis állat, amely a kertek 99 százalékban időről időre felbukkan. Bizony, ez a vakond! A vakond elleni küzdelem nem egyszerű, és bár sok módszer létezik, ezek nem ugyan olyan hatásfokkal válnak be minden kertben. Nem marad más, mint a kísérletezés. Összegyűjtöttünk hét tippet, hogyan vehetjük fel leghatékonyabban a harcot a vakonddal szemben. A vakond általában fél méterrel a földfelszín alatti járatokban él és alszik téli álmot is, és általában tavasszal jelenik meg a kertekben. Nehéz eldönteni róla, hogy a hasznos vagy a kártékony állatok közé tartozik-e. Ugyanis ásásaival komoly károkat okozhat a kertekben, de elpusztítja a talajban élő és károsító cserebogár pajorokat, csigákat, lótücsköket, drótférgeket és százlábúakat is. Emellett megfogja és elfogyasztja a járatába került házi egeret és mezei pockot is. Ugyanakkor kedvelt csemegéje a földigiliszta, az egyik leghasznosabb talajlakó, amely lazítja, forgatja a termőföldet.
Rácz Istvánné Minden más 2011. december 25. 20:14 Kiemelt Megoldott Minden hagymás növény, -jácint, tulipán- de a burgonya, sárgarépa, petrezselyem, cékla, cukorrépa eltűnik a kertből. Járatát nem látni mint a vakondét. Csak a növények fonnyadt leveléről tudni, hogy mit evett meg. Nem lehet riasztópatronnal elűzni, mert a 6-8cm-es járata közel a felszínhez van. Mindent megeszik. A burgonyatermés felét, a sárgarépa, petrezselyem 2/3dát, a virághagymák felét, a céklát, cukorrépát is nagyon megdézsmá tegyünk? Ezeket nem merünk a kertbe ültetni. Ezért a holland virághagymák dobozba pihennek fagymentes helyen. Szíveskedjen valami tanácsot adni e KEDVES ÁLLAT hatékony távol-tartására. Tisztelettel: Rácz Istvánné Csatolmányok:
#24195 Simon Mariann 2011-06-29 19:19:03 Elrágja a födikutya a paprika növény szárát kb minden éjjel egy növényt tesz tönkre a fóliasátorban, #24184 Goldschmidt Jánosné 2011-06-25 21:56:30 A sárgarépát szép sorban rágja ki valami a föld alatt. A lótücsök ellen a magboltból vásárolt csalival védekeztem, de mára ismét megevett egy csomó répát valami. Sok vakondtúráshoz hasonló turzás van a kertben. Nem szívesen mérgeznék, de azt sem akarom, hogy minden elpusztuljon, és hiába dolgoztam, költöttem a növényekre. Köszönettel: Ami #24086 Bálint Ilona 2011-06-24 08:45:45 Sajnos én is küzdök valamilyen állattal a kertben. Járatai vannak, bejön az udvarba is, és újabban óriási lyukakat hagyva "elcipeli " magával pl. a sárgarépát. Vakondtúrásszerű földkupacokat nem látok. #24034 2011-05-25 08:05:33 Csapdázni lehet a már említett módokon. Arvalin LR vagy Redentin 75 a lyukba szórva hasznélható. Az Arvalin LR-t csak lakott területen kívül lehet felhasználni. A készítményt a lakott járatokba (a kezelést megelõzõ napon betaposott és a következõ napra a kártevõ által kibontott járat) kell helyezni és nem kell betaposni!.