Hiába az adatszivárgási botrányok, a Facebook 2018 harmadik negyedévében is növelni tudta bevételeit és felhasználói számát, igaz, már nem olyan ütemben, ahogy azt a befektetők várták volna. Amerikai idő szerint kedden este tette közzé legfrissebb, harmadik negyedévre vonatkozó pénzügyi jelentését a Facebook. Zuckerbergék beszámolója több szempontból is érdekes volt: miközben a bevétel és a felhasználói szám növekedése elmaradt a korábban várttól, a cég nyeresége magasabb volt, mint azt előzetesen remélték. A legfrissebb jelentés szerint 2018 harmadik negyedévében 37 millióval nőtt a Facebookon a (havonta legalább egyszer) aktív felhasználók száma, így 2, 234 milliárdról 2, 271 milliárdra nőtt a számuk. Ez 1, 79 százalékos bővülést jelent, ami csak alig lett jobb, mint az első negyedéves jelentésben szereplő 1, 54 százalékos bővülés. © Facebook A naponta aktív felhasználók száma is bővült, itt 24 milliós növekedésről beszélhetünk. Ennek köszönhetően mostanra 1, 495 milliárd felhasználó jelentkezik be minden nap a közösségi oldalra, ami szép teljesítmény, ám elmarad az egyébként 1, 51 milliárdos várakozástól.
30 elképesztő Facebook statisztika és tény Ahhoz, hogy hiteles tartalmakat hozzunk létre érdemes kutatásokat végeznünk adott témákban. Fontos, hogy pontos, naprakész adatokkal támasszuk alá hipotéziseinket, mert így leszünk hitelesek. Az már nem állja meg a helyét, ha valamiről azt írom sok, nagy mennyiségű, számtalan felhasználó stb. Ezek nem pontosak. Csupán lusta voltam utána nézni a pontos információknak. Jelenleg facebook kapcsán gyűjtöttem össze adatokat, amelyet különböző cikkekhez fogok tudni felhasználni. Ha a közeljövőben hasonló témában publikálnál, adok hozzá egy kis segítséget. Tények a Facebookról: 1. 2004 február 4-én Mark Zuckerberg indította Harvardi szobatársaival a Facebookot. Kezdetben Facemash-nek, majd Thefacebooknak hívták. 2. Eredetileg csak a Harvard diákjai regisztrálhattak. 2004 márciusában a Facebook kiterjedt a Columbia, Stanford és Yale egyetemeire. Ez később fokozatosan kiterjedt az Egyesült Államok és Kanada legtöbb egyetemére. 3. 2006. szeptember 26-án a Facebookot elérhetővé tették minden olyan felhasználó számára, aki betöltötte a 13. életévét.
11. 5 769 000 fő 2019. 12. 6 043 000 fő 2020. 6 780 000 fő 2021. 04. 7 130 000 fő Facebook felhasználók száma világszerte és más adatok 2021. februárjában a Facebook 2, 8 milliárd olyan felhasználóval rendelkezett, aki havonta legalább egyszer aktív volt, míg 1, 84 milliárd felhasználója volt, aki napi szinten is használta a közösségi média platformot. A Facebook a legnépszerűbb közösségi média felület, 59%-át éri el a közösségi média felhasználóknak. Hatalmas mennyiségű pénzt költenek el rajta az emberek, 2020. 4. negyedévében 27, 2 milliárd amerikai dollár hirdetési bevétele volt. Az amerikai marketingeseknek 86%-a használja a Facebookot hirdetésre. Több, mint 200 millió vállalat használja világszerte a Facebook eszközeit. A 12 évnél idősebb amerikaiak 63%-a megtalálható rajta, az összes Facebook felhasználó 65%-a pedig 35 éven aluli. Tarolnak a mobiltelefonok, a felhasználók 98, 3%-a használja a mobilját a Facebookra történő belépésre, és csupán 1, 7% azon userek száma, akik kizárólag az asztali számítógépükről vagy a laptopjukról lépnek be.
Kolcov Lap - Felhasználók közössége
A felnőtt lakosság 96 százalékának van valamilyen mobiltelefonja, közel kétharmada pedig már okostelefonokat használ – ez tulajdonképpen megegyezik a mobilnet-felhasználók számával. Asztali számítógéppel vagy laptoppal 73 százalék rendelkezik, táblagépekhez 23 százalék fér hozzá. A netezőket a neten érdemes keresni A penetráció sokkal alacsonyabb az ugyancsak internetképes, de specializált hardverek esetében: netes tartalmak tévés streamelésére szolgáló eszköze nagyjából 9 százaléknak lehet, míg hordható eszközöket 7 százalék, e-olvasót pedig mindössze 2 százalék birtokol. A felhasználók majdnem fele napi rendszerességgel indít el online videókat; aaz okostelefonokon ennek ellenére a legtöbben az ébresztőóra- és a kamerafunkciót használják, míg híreket csak alig több mint az előfizetők negyede szokott kis képernyőn nézni-olvasni, a szervező alkalmazásokat pedig még a tized részük sem használja. Érdemes megjegyezni, hogy a Hootsuite statisztikái a különböző forrásokból származó adatok összefésülésével készültek: a magyarországi internetezők számát példáu egyes források a 7, 87 milliós, mások a 7, 7 milliós tartományba tették.