Kivéve a Békésszentandrási szövetkezetet. A településen igyekeztek alkalmazkodni a piaci igényekhez. A szőnyegszövő megmaradása a szorgos asszonyok mellett Czuczi Ernő érdeme, aki 1979 óta vezette a Szőnyeggyárat, korábban a HISZ elnöke volt. Társtulajdonosokkal 1994 augusztusában megalapították az Art-Kelim Szőnyegszövő és Kereskedelmi Kft. -t. A korábbi elnök lett a cég vezetője, ügyvezető igazgatója. A Kft. fő tevékenysége továbbra is a kézi csomózású szőnyegek szövése. Figyelembe véve a vásárlói igényeket, egyéb termékeket is gyártottak. Időközben az ágazat is hullámvölgybe került, de a szentandrási cég a zuhanást is túlélte. Békésszentandrásról az Országházba Legutóbb 2018 júliusban került az érdeklődés kereszttűzébe a 100 esztendős szentandrási szőnyegkészítés, amikor elkészült az Országgyűlés felsőházi társalgójának 21, 3×7, 3 méteres szőnyege, vagyis Európa legnagyobb kézi csomózású szőnyege, melyet 19 hónapig készítettek. A történet érdekessége, hogy ebből a műhelyből került ki 1970-ben az a szőnyeg is, mely a magyar parlamentbe került.
Az Art-Kelimben volt némi tulajdonosi változás az évek folyamán, 1993-tól folyamatosan érdekelt benne a két ügyvezető, a békésszentandrási Czuczi Ernő és Akar felesége, Akarné Körmendy Teréz. A cégadatok alapján az Art-Kelim cégtörténete nem tűnik klasszikus privatizációnak, nem lelni például, hogy a kft-nek lett volna jogelőde a 1990 előtt. Az ellenkezője nem is lenne elegáns, Akar ugyanis annak idején a PM-ből rálátott a magánosítás folyamataira is. Czuczi ugyanakkor 1990-1997-ben elnökölt a hasonló profilú Békésszentandrási Szőnyegszövő Háziipari és Népi Iparművészeti Szövetkezetben, amely 2000-ben, vagyon nélkül szűnt meg egyszerűsített felszámolással. A két cég székhelye (Szent András utca 2. ) azonos címen található. Az Art-Kelim régóta szállít az államnak: 2008-2015 között az Országgyűlés Hivatala például többször rendelt a cégtől kézi csomózású szőnyegeket, egyebek mellett a Vadászterembe és a főrendi ház társalkodójába mindösszesen több tízmillió forintért. Békés megyében amúgy nagy hagyománya van a szőnyegiparnak: ebből a doktori értekezésből legalábbis az derül ki, hogy az 1900-as évek elején kezdték az úgynevezett torontáli szőnyegek gyártását a régióban.
Belső információnk szerint az élőláncos... 2018. május 9. 3 perc p Jogsértésre hivatkozva megsemmisítette a Fővárosi Törvényszék a Közbeszerzési Döntőbizottság egyik határozatának azt a részét, amely a büntetés-végrehajtás egyszer használatos... Csikász Brigitta 2018. 6 perc p
A Magyar Nemzeti Bank által 260 milliárd forintból létrehozott alapítványok végre nyilvánosságra hozták, mire mennyit költöttek. Hat alapítvány, nagyjából ezer tétel, ezt végigböngészve válogattunk ki tíz darabot. Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány Pallas Athéné Domus Innovationis Alapítvány Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány Van az a pénz, tényleg, bármire. A PADA leszerződött az ART-KELIM Békésszentandrási Szőnyegszövő és Kereskedelmi Kft. -vel, szőnyegek legyártására. 280. 000 forint négyzetméter áron. PADA, a PADSP és a PAGEAO a Made in Heiszler Kft. -vel szerződött, 11 irodaszék és 60 tárgyalószék szállítására. 5. 668. 000 forint értékben. A PADA Orbán vejének, Tiborcz István volt cégének is adott megbízást. Az Elios feladata a Csónak utcai épület homlokzatának díszkivilágítása. 200. 000 forintért. A PAGEO-tól havi egymillió forintot kap egy magánszemély 2014 decembere óta " az Európa és Ázsia határát alkotó régióval kapcsolatos átfogó geopolitikai témájú rendszeres elemzések, riportok készítésére. "
Ipartörténeti jelentősége van annak, hogy ez a tradíció Magyarországon fennmaradjon. Az Alapítvány a Békésszentandrási szőnyegek megrendelésével támogatja a hazai kézműipart, a kézi szőnyegszövés szakmakultúrájának fennmaradását. (Via 444) Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.
**Tájékoztató jellegű adat. Törtéves beszámoló esetén, az adott évben a leghosszabb intervallumot felölelő beszámolóidőszak árbevétel adata jelenik meg. Teljeskörű információért tekintse meg OPTEN Mérlegtár szolgáltatásunkat! Utolsó frissítés: 2021. 07. 16. 09:40:19
Magyarországon több közintézményben is megtalálhatók azt Art-Kelim által készített szőnyegek, így a jutott belőlük a Parlamentbe, a Sándor-palotába, több szállodába és kultúrházba is. A Sándor-palotában található békésszentandrási szőnyeg Forrás: Art-Kelim Kft. "Külföldön is jelen vagyunk termékeinkkel, a Loire menti kastélyokban, a Windsori kastélyban és a washingtoni Fehér Házba is szállítottunk már csomózott szőnyeget" – közölte a cég. Legutóbb az MNB egyik alapítványa is rendelt tőlük Az Art-Kelim legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy kiderült, a jegybank egyik alapítványa, a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány (PADA) is rendelt tőlük néhány szőnyeget. A PADA a -nak azt írta, hogy a kézi csomózású szőnyegek az alapítvány tulajdonában álló Úri utca 21. szám alatt található épületbe, a Doktori Iskola szemináriumi termeibe, a konferenciaterembe és az igazgatási funkciókat ellátó helyiségeibe fognak kerülni.