Extrák, amelyek hasznosak, de eladáskor alig forintosíthatók: elektromos napfénytető, övmagasság-állítás és nem utolsósorban 121 ezer kilométeres futás Nem túl magas, ezért csak 320 literes, de nagyobbnak tűnik a csomagtér Noha a Lancer még 320 literes, osztott támladöntéssel bővíthető (távirányítóval vagy kulccsal nyitható) csomagterével is teljes értékűnek számít, a hazai környezetvédelmi szabályzás tesz arról, hogy ne legyen mindig, mindenhol használható. Miután nem rendelkezik megfelelő, Euro-2-es környezetvédelmi minősítéssel, hiába ereget kipufogójából mérés szerint sok Euro-2-esnél tisztább levegőt, csak piros színű környezetvédelmi matricát kaphat, így a szmogriadó riasztási fokozatában nem közlekedhet. Még Euro-norma előtti, 113 élénk lovas, takarékos és tiszta üzemű motor, amit szmogriadókor kitiltanak a fővárosból Aki utóbbi – szinte egyetlen, s a 20 éves autók között nem ritka – hátránnyal meg tud küzdeni, az nagyon jó boltot csinálhat vele. A tesztautónkhoz hasonló korú példányok két-háromszázezer forintért kelletik magukat, rendszerint magasabb futással, rosszabb állapotban.
A kilencvenes évek kerekdedségével, oldalsó ajtómerevítőkkel, állítható magasságú első biztonsági övekkel, de még légzsákok nélkül. A nem egész 1 tonnás autó talán biztonság tekintetében van leginkább lemaradva a maiaktól, ám azt, aki két-háromszázezer forintért kíván autót venni, rendszerint az anyagi biztonság jobban érdekli, mint az esetleges baleset esetén terítékre kerülő. Hogy visszakanyarodjunk a megjelenéshez, a Lancer szerencsére nem túlzottan ragyogó, kicsit megmattult fényezésű, néhol apró horzsolásokkal, glancolás nélkül. Az összkép teljesen őszinte, a legkomolyabb sérülés egy kisebb horpadás a sofőr ajtaján, még apróbb látható a jobb első sárvédőn is. Komolyabb baj, hogy már a rozsda is megjelent itt-ott, a küszöbök szerencsére még épek, a jobb első ajtó alja és a hátsó sárvédőív alsó sarka már nem. A virágzás – mármint a rozsdáé – szerencsére még nem túlzott. Melegséget sugárzó a plüsskárpitos utastér. Az ülések kényelmesek, nem koptak még meg. A helykínálat elöl-hátul elegendő Lefelé automata a sofőr ablaka, a többi "csupán" elektromos A mai szemmel feltűnően alacsony utastér ajtaját kinyitva sem okoz csalódást a Lancer.
00 mm (milliméter) 0. 27 ft (láb) 3. 19 in (hüvelyk) 0. 0810 m (méter) Löket 77. 50 mm (milliméter) 0. 25 ft (láb) 3. 05 in (hüvelyk) 0. 0775 m (méter) Maximális teljesítmény 113 hp (angol lóerő) 84. 3 kW (kilowatt) 114. 6 ps (metrikus lóerő) Legnagyobb/Maximális teljesítmény leadása 6000 rpm (percenkénti fordulatszám) Maximális nyomaték 153 Nm (newtonméter) 15. 6 kgm (kilogram-méter) 112. 8 ft-lb (láb-font) Legnagyobb/Maximális nyomaték elérése 5000 rpm (percenkénti fordulatszám) Gyorsulás 0-100 km/óra 9. 70 s (másodperc) Végsebesség 190 km/h (kilométer per óra) 118. 06 mph (mérföld per óra) Üzemanyag fogyasztás városban - Üzemanyag fogyasztás országúton - Üzemanyag fogyasztás vegyes 7. 2 l/100km (liter per száz kilométer) 1. 58 gal GB/100km (angol gallon per száz kilométer) 1. 90 gal US/100km (amerikai gallon per száz kilométer) 32. 67 mpg (mérföld per gallon) 8. 63 mpl (mérföld per liter) 13.
Az ítélet értékelése - nincs még értékelés Szöveges ítélet A Mitsubishi (magyarul: 3 gyémánt) név szerintem egy kitüntetés: 1. gyémánt: Felszereltség 2. gyémánt: Dinamika 3. gyémánt: Fenntarthatóság Egy 93-as Ford Orionból átülve hatalmas élmény, felülmúlhatatlan felszereltség (1995-ből! ), kiemelkedő teljesítmény, és menetdinamika. Talán nem véletlen, hogy sokan dícsérik a japán autókat, hiszen abban az időben elég ritka volt ez a rengeteg extra, (mint pl. : klíma, abs, légzsák, 4x el. ablak, stb, stb... ) és ekkora teljesítmény (1. 6 16V, 113 LE), hihetetlen jó fogyasztással (5. 5-8. 6L). Szinte semmi rosszat nem tudok írni az autóról, eddig csak olyan hibái keletkeztek, ami a használattól elkopott, vagy az idő múlásával elöregedett. 180. 000 km-nél hengerfejtömítést kellett cserélni, ami egy 15 éves autóban ennyi km után már nem hozható fel extra hibának, és drágának sem... (10e Ft körül volt) Belső nagyon szép, kényelmes, elöl hátul könyöklő, plüss, gömbölyű műszerfal. Minden elektromos, az ablakok (elöl-hátul), a tetőablak, a fűthető tükrök... A kényelmet szolgálja továbbá a központi zár, riasztó, állítható magasságú szervókormány, és állítható magasságú vezetőülés.