Mivel nem biztos, hogy ezek pozitív fejlemények lesznek, ezért már most kezdj el spórolni, mert szükséged lesz a tartalékra. Ha hajlandó leszel jobban odafigyelni a viselkedésedre, akkor szerencsés eseményekre számíthatsz az esztendőben. Tigris: Anyagi szempontból egész szerencsés leszel a Fém Patkány évében, de arra azért figyelned kell, hogy ne vállalj túl nagy kockázatot. Az óvatosság most meg fogja hozni az eredményét! A munkád terén nemcsak jó dolgok várnak rád, hanem kudarcok is, amikből képes leszel levonni a tanulságot, ami a későbbiekben a hasznodra fog válni. A szerelemben konfliktusokkal teli év lesz a 2020-as. Ha kapcsolatban élsz, akkor jobban kell figyelned a párodra, mert úgy érezheti, hogy nem foglalkozol vele eleget. Ha párt keresel, akkor az év második felében ismerkedj! Nyúl: Kínai jegyed alapján nem jellemző rád, hogy szeretsz kalandozni, ismeretlen dolgokat kipróbálni, de a Fém Patkány évében ki kell lépned a komfortzónádból. 2020-ban sorozatban jönnek majd azok a helyzetek, amelyek kihívást jelentenek számodra a szerelem és a munka terén.
Ugyanis ez most nem lesz egyszerű év számodra. A munkahelyeden nem minden alakul majd terv szerint, és lehet, hogy új helyet is kell majd keresned, de nem szabad elkeseredned. A váltás még jót is tesz majd neked! A szerelemben nagy döntés elé állsz: el kell határoznod, mi a fontosabb számodra: a tüzes szenvedély vagy a bizalom és nyugalom? Ne felejts el azért több időt szentelni a családodra és a barátaidra, mert te az a típus vagy, akinek szüksége van a társaságra, és ha ez kimarad az életedből, hamar magadba fordulsz. Ami pedig a lelki gondjaidat illeti, ne zárkózz be, mert csak az fog segíteni, ha beszélsz róla másoknak! Ló Születési évek: 1918, 1930, 1942, 1954, 1966, 1978, 1990, 2002, 2014 Ha valakinek, akkor neked biztosan nem lesz okod panaszra 2020-ban. A munkád terén elég sikeres év vár rád, mindegy, hogy a régi helyen maradsz, vagy megpróbálsz váltani, egyaránt jól fogsz járni. Az anyagiakra azért figyelj jobban, mert jövőre sok dologra kell költened, és könnyen lehet, hogy az év második felére kinullázod magad.
Művészi hajlamokkal rendelkezik, néha különösen titokzatos a kisugárzása. Képes élvezni a békét és a nyugalmat, de ámulatba tudja ejteni a dolgok materiális értéke is. Ha kígyó vagy, akkor talán tudod magadról, hogy tele vagy ötletekkel, érdekel a történelem, a kultúra, az éppen aktuális ország nyelvezete. Szenegál a történelmi építészet, a butikhotelek és a forgalmas helyi piacok kombinációját, valamint a kreativitás jó nagy adagját kínálja a fővárosban, Dakarban – Nyugat-Afrika egyik vezető művészeti központjában. A legfontosabb, hogy ha magányra van szükséged, hatalmas nemzeti parkok, természetvédelmi területek vagy üres homokos strandok állnak itt a rendelkezésedre. Sárkány – Kína Születési évek: 1940, 1952, 1964, 1976, 1988, 2000, 2012 A sárkány ereje nagy, ő az egyetlen mitikus lény a kínai állatövben, a már említett Majomkirállyal együtt a kínai legendák legfontosabb szereplői közé tartozik. A sárkány erős, bátor, afféle idealista vezető, aki nem nagyon tud meglenni egy helyen. Fontos számára, hogy úti célja romantikus hangulattal ajándékozza meg, ugyanakkor kínáljon lehetőséget aktív pihenésre is.
Ha óvatos vagy, annak meg lesz az eredménye! A munkádban nem csak jó dolgokra számíthatsz, lesznek kudarcaid, de ha ezekből képes leszel tanulni, később előnyt kovácsolhatsz belőlük. Szerelmi téren 2020 nem lesz a legjobb éved, több konfliktusra is sor fog kerülni. Kapcsolatban élőként figyelj oda jobban a párodra, mert úgy érezheti, nem foglalkozol vele eleget. Ha pedig szingli vagy, inkább az év második felére időzítsd az ismerkedéseket. Nyúl Születési évek: 1915, 1927, 1939, 1951, 1963, 1975, 1987, 1999, 2011 Nem vagy az a típus, aki szívesen kalandozna, próbálna ki ismeretlen dolgokat, de jövőre muszáj lesz kilépned a komfortzónádból. 2020-ban folyton olyan helyzetekbe kerülsz, amelyek kihívást jelentenek neked, mind munka, mind szerelmi téren. Ne ijedj meg attól, amit nem ismersz, mert csak akkor lehetsz sikeres, ha képes vagy megküzdeni ezekkel. A kapcsolatok terén légy óvatos, és ne higgy el mindent, amit hallasz, mindegy, hogy egy kollégáról vagy egy új szerelemről van szó. Ha van párod, jövőre fordíts rá több figyelmet, mert előbb-utóbb eltávolodhattok egymástól.
Disznó, kutya, patkány? Úti célok a kínai horoszkóp alapján Megjelent december 17, 2019 A kínai asztrológia több ezer éves, nem csupán ezoterikus tradíció, hanem tanításként is számon tartják. Az egyes jegyeket születési évek szerint határozza meg, melyekből 12 van összesen és állati szimbólumokat használ (szószerinti és átvitt értelemben is). Azt, hogy melyik születési év melyik állatövbe is esik, a holdújév határozza meg. Függetlenül attól, hogy megbízható disznó, kíváncsi majom vagy bátor sárkány vagy-e, olvasd el, hogy milyen úti célokat ajánl Neked a Lonely Planet a kínai állatövi jegyed alapján! Advertisement Disznó – Írország Születési évek: 1947, 1959, 1971, 1983, 1995, 2007, 2019 A Disznó jegye alatt született emberek megbízhatóak, kíváncsiak és gondtalanok. Kiválóan képesek tervezni, és ezen kívül lényeges jellemvonásuk, hogy szinte bárhol otthon tudják magukat érezni. Disznó vagy és magadra ismertél ebben a leírásban? Nos, ilyen tulajdonságokkal és/vagy képességekkel olyan helyre kellene elutaznod, ahol a kirándulásba fektetett energiád visszatérül.