SHOWBIZ Felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, délvidéki és anyaországi kisdiákok lehetnek a rockopera új sztárjai. 2020-06-02 15:30:04 Szerző: Ripost Hatalmas érdeklődés mellett zajlott az István, a király iskolába megy verseny, melyet hazai és külhoni magyar nyelvű általános iskolák diákjai számára hirdettek meg tavaly novemberben. A program azzal a nem titkolt céllal indult, hogy határainkon innen és túl a legifjabb generációval is megismertesse a nemzeti identitásunk alapkérdéseit feszegető, idén 37 éves rockoperát, és átörökítse annak szellemiségét. EZEKET OLVASTAD MÁR? A kiírás alapján az ifjú tehetségek csoport és szólista kategóriákban jelentkezhettek egy általuk készített videófelvétellel, melyen a mű egy-egy részletét adják elő. A szólisták és a csoportok több fordulóban mérettettek meg, a verseny végeredményét a közönségszavazatok és a zsűri pontszámainak összessége adta. Fotó: Szörényi Réka / Zikkurat Színpadi Ügynökség Az István, a király iskolába megy program felhívása csaknem a teljes Kárpát-medencét megmozgatta: Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, Délvidékről és az anyaországból összesen 150 versenymű érkezett, és több mint 1000 gyermek vett részt a vetélkedésben.
1028 körül rokonát, Csanádot küldte a Maros-vidék ura, a bizánci hitű Ajtony ellen. A győzelem után a terület ispánja Csanád, püspöke Gellért lett. István azt is elrendelte, hogy a termés tizedét az egyháznak kell beszolgáltatni. A fiatal magyar állam állandó harcok közepette élt: 1015 körül I. Vitéz Boleszláv lengyel fejedelem várakat foglalt el a Morva és Vág mentén, Erdélybe pedig a besenyők törtek be, de a magyarok kiverték az ellenséget. 1018-ban István a bizánci császár oldalán viselt hadat a bolgárok ellen. Ebben az évben kötött fia, Imre herceg házasságot, feltehetően egy bizánci hercegnővel. István zarándokutat nyitott a Dunántúlon Jeruzsálem felé, s ekkor kezdte összeállíttatni Intelmeit fia számára. A Karoling királytükrök mintájára készült mű az általános erkölcsi kérdések taglalása, az uralkodói erények felsorolása mellett a helyes kormányzás alapelveit is tárgyalja. Imre nem vehette sokáig hasznát e tanításoknak, mivel 1031-ben egy vadászaton meghalt. István az 1030-as években adta ki második törvénykönyvét.
Helyszín: Országosan Több helyszínen! Dátum: 2019/2020 Az István, a király keresztmetszet koncertváltozata 2019/2020-as turnéjának művészeti és produkciós vezetője Feke Pál lesz. A hírt Feke Pál Facebook oldalán osztották meg. A rockopera élő koncertváltozatának főszereplői között ott lesz Feke Pál, Dolhai Attila, Varga Miklós, Bagy Feró, Tóth Gabi, Novák Péter, Vadkerti Imre, Szomor György, Tóth Attila, Varga Lajos, Simon Boglárka, Herczeg Flóra is. A 6 előadásos turnén a szereposztás a felsorolt nevekből fog összeállni. Jegyvásárlás lentebb!
"A II. Ottokár cseh királlyal folytatott hadakozások idején ugyanis ennek a vidéknek is súlyos pusztításokat kellett elszenvednie, és a település lakói ennek ellenére vitézül és kitartóan harcoltak V. István oldalán. A győri kiváltságlevél adományozásának tényében tehát az uralkodói elhatározáson kívül az itt lakó nép önfeláldozó magatartásának is döntő része volt. Az elismerés hangjai már az oklevél bevezető soraiból kicsendülnek, melyek az alábbiakat tartalmazták: "A jelen- és utókornak értésére adjuk, hogy a Győrhöz kapcsolódó népeknek, vendégeknek a győri várba való áthelyezését helyesnek ítéltük és ítéljük, ahol a fehérvári polgárainkkal és vendégeinkkel azonos kiváltságokat fognak élvezni. " Mindazonáltal elődeink okosan cselekedtek – miként az Infovilág írta –, hogy a győri Király utca 7–9. számú ház udvarán, a várfal előtt helyezték el és avatták föl 1971. március 27-én V. István király emlékművét. Könnyen előfordulhatott volna, hogy a múlt évtizedekben politikától megvezetett valamelyik okosnak szemet szúr Kiss Sándor szobrászművész alkotása, és ugyanúgy, mint Mikus Sándor szobrászművész alkotását, a 700. évfordulóra fölállított domborművet és tartószerkezetét – elbontják.
A magyar történelem különösen viharos (ráadásul az átlagember számára részleteiben átláthatatlan) évtizedeiben, a tatárjárás utáni időszakban, IV. Béla és fia, V. István (a győri Király utca 7-9. számú ház udvarán álló szobra a nyitó képen) "se veled, se nélküled" uralkodása végnapjaiban részesült Győr városa abban a királyi kitüntetésben, jogban, amelynek az idén a 750. évfordulóját ünnepli Északnyugat-Dunántúl ékköve, Győr. (Az Infovilág 2020. december 6-i cikkében megígértük a folytatást. ) V. István király 1271-ben, a halála előtti hónapokban adományozott kiváltságlevelével emelte a települést a középkori értelemben vett királyi szabad városok rangjára. Dr. Lengyel Alfréd, Győr tudós levéltárosa írta éppen ötven esztendővel ezelőtt (a kiváltság 700. évfordulója alkalmából), hogy e sorsfordulós elhatározásával az uralkodó nemcsak a már atyja által követett várerődítési és városalapítási céloknak akart eleget tenni, hanem kitüntető jutalomban kívánta részesíteni az egész település lakosságát.
A díszletet Horesnyi Balázs, a jelmezeket Velich Rita tervezte; a Magyar Nemzeti Balett tánckara számára Vári Bertalan készített koreográfiát. A Magyar Állami Operaház Zenekarát, Énekkarát, valamint Gyermekkarát Kesselyák Gergely / Cser Ádám fogja vezényelni. (Kiemelt kép: az 1983-as királydombi bemutató / MTI-fotó: E. Várkonyi Péter)
A gyászoló családja tudatja mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy H AJDU MIHÁLYNÉ Gondán Erzsébet (a városi tanács megalakulásától nyugdíjazásáig a hivatal dolgozója) 2021. június 25-én, életének 92. Drága halottunkat 2021. július 12-én 9 órakor polgári szertartás szerint kísérjük utolsó útjára a lajosmizsei temetőben. Emlékét szívünkben őrizzük! "Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek. " Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy T ALLÓSI DEZSŐ 84 éves korában elhunyt. július 12-én 14. 30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik édesanyánk, S IMON JÁNOSNÉ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Bánatos szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapám, nagyapánk, dédnagyapánk NÉMETH LAJOS a Dunagép Kft egyik alapítója életének 83. évében rövid betegség után elhunyt.
Korok és történetek címmel meghirdettük következő, 2019/2020-as évadunkat. Felhívjuk kedves nézőink figyelmét, hogy az összes bemutatónkat itt, a 40 éves színházépületben játsszuk, a Nagyszínházban, illetve a Kisfaludy teremben. Az izgalmas műsortervet Forgács Péter színházigazgató és Kiss János, a Győri Balett vezetője mutatta be a sajtó képviselőinek, valamint meghívott vendégeiknek. A csütörtöki sajtótájékoztatón köszöntöttük Győr Megyei Jogú Város képviseletében Radnóti Ákos alpolgármestert, Páternoszter Piroska Polgármesteri biztost, Sándorfi Róbertet, a Kulturális, Sport és Városmarketing Főosztály főosztályvezetőjét, Rózsavölgyi Lászlót, az Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottság elnökét, valamint Hermann-né Gesztrich Nikolettát, a Kulturális Osztály osztályvezetőjét. Forgács Péter ismét köszönetet mondott Gasztonyi Lászlónak, a Vill-Korr Hungária Kft. ügyvezetőjének a Sulibérlet támogatásáért, amely a következő évadban is folytatódik. Radnóti Ákos alpolgármester köszöntőjében a Klasszikus évad több bemutatóját dicsérte, többek között a Különös házasság és a Két úr szolgája előadásokat.
2020. augusztus 20. 08:36 MTI Első királyunk, Szent István, a magyar állam alapítójának alakja immár egy évezrede a magyar államiság jelképe. Személyéhez legendák sora kötődik, kis és nagy legendáriuma a szentté avatás előzménye volt. Jobb karja egyházi kultusz tárgya, akárcsak koponyacsontjai. Első királyunk legfőbb történelmi érdeme a magyar állam megalapítása, kiépítése, megszilárdítása és európai integrálása, sikereinek titka egyensúlyteremtő képességében rejlett. Intelmeinek legtöbbet idézett gondolata: az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és erőtlen. Pieter Jozef Verhaghen: Szent István fogadja a pápa követeit (1700) (kép forrása: Wikimedia Commons) 969-ben született Esztergomban Vajk néven. Apja, Géza nagyfejedelem a hagyomány szerint Árpád vezér dédunokája, anyja, Sarolt az Erdélyben uralkodó Gyulák leszármazottja volt. Géza felismerte, hogy népe európai beilleszkedése csak a kereszténység felvétele révén lehetséges, ezért 972-ben papokat kért I. Ottó német-római császártól.