Gyakori balesetek és következményeik Kezdjük az alapoknál. Bármilyen otthon történt sérülés esetén ajánlott a sérült bőrfelület lemosása hideg folyóvízzel, a fertőtlenítés és a steril gézlappal való befedés. Égési balesetek során a megégett területet tartsuk hideg víz alá 10-15 percig, így egyrészt az erek összehúzódása révén mérsékeljük a szervezet folyadékvesztését. Másrészt a hűtőhatás a fájdalom enyhítésében is segít. Az égés, forrázás után savóval teli hólyagok jelenhetnek meg, melyek átszúrása szigorúan tilos! Nagyobb területre kiterjedt égési sérülések esetén feltétlenül forduljunk orvoshoz, aki a sérült bőrfelület ellátásán kívül a szervezet által veszített folyadék mennyiség pótlásáról is gondoskodik. Felületi vágások, metszések, horzsolások kezeléséhez az érintett terület hideg vizes öblítése általában elegendő a fájdalom enyhítésére. Ha a sérülés mélyebbre hatol a bőr felső rétegénél, ha a seb nagyobb kiterjedésű, vagy erősen vérzik, akkor orvosi segítségre van szükség. A "hegyes" tárgyak okozta mély szúrások "orvosi esetek": Akár tetanusz oltás adására is sor kerülhet.
2014. március 12. 71. Big Time Cartoon A nagy rajzfilm 2013. július 11. 2014. március 13. 72. Big Time Break Out A nagy kiválás(1) 2013. július 18. 2014. március 14. 73-74. Big Time Dreams A nagy díjátadó(2-3) 2014. március 18/19. Jegyzetek [ szerkesztés]
Diák burger (kis buci, kézműves marhahúspogácsa, uborka, ketchup) 1190. - Sima (buci, kézműves kézműves marhahúspogácsa, saláta, paradicsom, uborka, grillezett hagyma, házi szósz) 1490. - Sajtos (buci, kézműves marhahúspogácsa, cheddar sajt, saláta, paradicsom, uborka, grillezett hagyma, házi szósz) 1690. - Retro (buci, kézműves marhahúspogácsa, cheddar sajt, saláta, paradicsom, grillezett hagyma, csalamádé, házi mustáros szósz) 1690. - Rántott csirke burger (buci, rántotthús, saláta, paradicsom, uborka, fokhagymás majonéz) 1690. - Bbq burger (buci, kézműves marhahúspogácsa, ropogós bacon, cheddar sajt, coleslaw saláta, uborka, grillezett hagyma, bbq szósz) 1890. - Corner burger (buci, kézműves marhahúspogácsa, ropogós bacon, cheddar sajt, házi mango habanero szósz, saláta, paradicsom, uborka, jalapeno, grillezett hagyma) 1890. - Pulled pork ( buci, tépett sertéshús, saláta, uborka, paradicsom, grillezett hagyma, coleslaw saláta, pikáns bbq szósz) 1890. - Barber 26 burger ( buci, kézműves marhahúspogácsa, cheddar sajt, grillezett hagyma, ropogós bacon, tükörtojás, bbq szósz) 1790.
PLITVICEI TAVAK non-stop utazással Időpont: 2020. június 20-21. szombat - vasárnap Utazás: felső kategáriás autóbusszal Részvételi díj: 16. 990 Ft A részvételi díj tartalmazza az autóbuszos utazást és a magyar idegenvezetést, nem tartalmazza a belépőt és az utasbiztosítást, melynek összege 1. 140 Ft/fő. Plitvicei belépő: felnőtt: 150 HRK, gyerek: 80 HRK (Az árak tájékoztató jellegűek) Program: 2 órakor indulás Székesfehérvárról a Skála parkolóból. Éjszaka folyamatos utazás, rövid pihenőkkel. A kora reggeli órákban érkezés a Plitvicei tavakhoz, az UNESCO Világörökség részeként nyilvántartott, Európa szerte ismert természetvédelmi területre. A csodálatos tórendszert 16, többségében összefüggő tó alkotja és a szintkülönbségek miatt közel száz vízesést köt össze. A tórendszert két folyó táplálja a Bijela Rijeka és a Crna Rijeka, melyek vize itt-ott tóvá duzzad. A vízesések korát 4000 évre becsülik. A terület karsztos vidék, s maga a kőzet anyaga mésztufa. A karszthegységek által körülvett völgyben szemet gyönyörködtető tavak, patakok, vízesések, csobogó zúgók és zuhatagok láthatók.