Mostanában a munkán kívül nem igazán van alkalom és hely a kiöltözésre, de a szilveszter este épp erre tökéletes. Randizzatok a nappaliban vagy a hálószobában, lepjétek meg egymást azzal, hogy csinosan, kihívóan, szexisen öltöztök fel. Forrás: Shutterstock A játékokat úgy időzítsétek, hogy mire elérkezik az éjfél, már szerelmesen össze tudjatok gabalyodni. Semmi sem kötelező persze, de ha még nem volt részed úgy megélni az év utolsó perceit, hogy közben szeretkezel, akkor most itt a remek alkalom. Ugyan a tűzijáték hangjai és fényei idén nem fognak kintről beszűrődni, de ez semmit sem fog levonni abból, hogy ti bizony szex közben léptek át az új évbe. Azzal, ha a szerelmeddel összebújva, szerelmeskedve ér az éjfél, biztosítod, hogy a 2021-es évben kapcsolatotok stabil, érzelmileg közeli és testileg tökéletes legyen. Már, ha a babonából indulunk ki. Márpedig miért ne tennénk így? A szex boldogsághormont termel, ez pedig a 2020-as évet elnézve, igencsak ráfér mindenkire. Szerelem, vágy, érzékiség, vidámság, kell ennél több egy szuper szilveszterhez?
Nem tudod, mivel dobd fel a kapcsolatodat? Vagy csak szimplán jót buliznál a barátokkal, csak nincs ötleted, mit csináljatok? Hoztunk nektek néhány tippet, milyen szórakoztató is tud lenni egy felelsz vagy mersz játék! Úgy gondolod, már ki lett maxolva a felelsz vagy mersz? Most adunk néhány pikáns tippet hozzá! A játékhoz elengedhetetlen e gy jó csapat, m egfelelő mennyiségű rágcsa, és persze f elelsz vagy mersz ötletek/kártyák. A kártyákat akár ti is legyárthatjátok magatoknak! Vigyázat! Tényleg, csak akkor játssz, ha bevállalós vagy! Szigorúan 18+-soknak! FELELÉSRE: Ki lenne rossz randipartner a szobában? Mi lenne az első dolog, amit ellenkező neműként tennél? Mondj el egy titkot, amit senki sem tud rólad! A csók megcsalásnak számít? Játszadoztál már valakivel? Mit nézel meg először a másikon? Milyen volt az első szex? (Vagy még szűz vagy? ) Mi a legextrémebb szexuális vágyad? Csinálnád hármasban? Szoktál szexvideókat nézni? Kivel pettingeltél már képzeletben? Hogy szoktad kényeztetni magad?
Évek óta töretlen népszerűségnek örvend a Felelsz vagy mersz játék. Ha összegyűlik egy társaság, rendre előkerül ez a játék is, amit már akár online módszerekkel is lehet játszani. Mi mégis azt tanácsoljuk, hogy hagyományosan játsszátok ezt a játékot. Mutatjuk is, hogy miért! Kiderülhetnek a titkok A Felelsz vagy mersz játék legnagyobb előnye, hogy úgy tehettek fel akár intim kérdéseket is, hogy a játék megadja a kereteket hozzá. Így, ha hagyományos módon, magatok készítitek el a játékhoz a kérdéseket és a feladatokat, olyan dolgokat is megtudhattok a másikról, amelyek régóta érdekelnek titeket. Bensőséges kapcsolatot eredményez Pont amiatt, hogy személyesek a kérdések és a feladatok, amelyeket összeállítottatok, előkerülhetnek olyan beszélgetés témák, amelyek eddig még nem kerültek elő, és mélyülhet a kapcsolat a játékban résztvevők között. Fejleszti a kreativitásotokat Az sem utolsó szempont, hogy ha magatok készítitek a játék feladványait, azáltal a kreativitásotok is fejlődik. Meglepődtök majd, hogy mennyire nem egyszerű akár 10 kérdés vagy 10 feladvány összeállítása.
A hajnali séta fő résztvevői olyan adománygyűjtő Követek, akik az eseményen való részvételükkel egy–egy általuk választott Jó Ügy javára gyűjtenek adományokat saját ismeretségi körükben. Az esemény koncepciója, szellemisége két gondolat köré épül: az éjszakát követő hajnal, napfelkelte, amely a jövőbe vetett reményt, optimizmust jelképezi, valamint a közös séta, amely az egyének és szervezetek közötti együttműködést mintázza. Mindez minden politikai felhang nélkül, kizárólag a civil szervezetek tevékenységére és az adománygyűjtésre koncentrálva. A hajnali séta tervezett dátuma 2020. október 3. (szombat). Helyszínei: Budapest, Székesfehérvár, Debrecen Veszprém és Pécs. A budapesti séta tervezett útvonala a Széll Kálmán tértől a Gellért hegy tetejéig lesz (kb 3, 5 km, akadálymentes útvonal). A tervezett indulási időpont 5. 00 h, a napfelkelte időpontja 6. 48 h, a program napfelkelte után egy közös reggelivel zárul. "Az éjszaka és a nehézségek még soha nem győzték le a napfelkeltét és a reményt. "
Gyűjtsétek magatok köré a szűk családot, vagy hívjátok az online térbe a barátokat, barangoljátok be otthonról a múzeumot! Keressétek a kódokat, oldjátok meg a rejtvényeket, hogy a játék végén megtudjátok, milyen titkot rejt Bajor Gizi kincsesládája. " A program reggel kilenctől lesz elérhető, részletek: ITT MÚZEUM Online Kincseskamra Megnyílt a Mesemúzeum első online tárlata, a Kincseskamra. Tényleg nagyon szuper a látvány és a kiállítási anyag is, ugyanis nyolc kortárs gyermekirodalmi szerző gyerekkori kincseit rejtik a kis ládikók, amelyeket mi is megkukkanthatunk. Egyszerre vicces és elgondolkodtató az egész, és ahogyan Mosonyi Aliz a gombot, mi a gombhoz a kabátot: az emlékhez a szerző egész gyerekkorát próbáljuk kitalálni. ITT online is megtekinthető ÁLLAT Vidrát otthonra! Persze nem egy igazit, hiszen védett kisemlősünk a vadon vizeiben érzi a legjobban magát. Viszont amíg az állatkertek is zárva vannak, a Budapesti Állat- és Növénykert egy ingyenesen letölthető vidrás foglalkoztatófüzetet tett elérhetővé a honlapján.
Várható kiszállítás A házhoz szállítás vagy az átvételi pontra kézbesítés várható napja. Tájékoztató jellegű információ, csak a készleten lévő és ezáltal rendelhető termékekre vonatkozik. Személyes átvétel A személyes átvételt kiválasztva megrendelt termékek, a rendelést követően 1 óra múlva átvehetők, Budapest XI., Karolina út 17/b. alatti átvevőpontunkon munkanapokon 12-18 óra között. Tájékoztató jellegű információ, csak a készleten lévő és ezáltal azonnal megrendelhető termékekre vonatkozik. Nyitvatartási időben 1 órán belül
Kinek hagynád, hogy kényeztessen a szobában lévők közül? MERÉSRE: Kötözd be a szemed és tapogass valakit végig mindenhol! Találd ki, ki az! Hívj fel valakit rejtett számról és telefonszexelj vele! Tegyél egy jégkockát a nadrágodba és élvezd, amíg elolvad! Suttogj valaki fülébe: mondd el neki, mit tennél vele, ha kettesben lennétek a szobában! Csókold meg a neked legszimpatikusabb játékost! Szopogasd végig az összes ujját valakinek! Vedd le ruhán keresztül a melltartódat/ fiúk háttal az alsógatyájukat! Nyúlj magadhoz érzékien: simogasd magad! Vetkőzz le alsóneműig (lányoknak: bugyi és melltartó/ fiúknak: alsógatya) egy szexi számra! Válassz ki valakit, akinek a kezét az intim területeidre dugod! Jól gondold meg ezek után, kivel/kikkel játszol! GIF forrása: GIPHY
30/30, azaz 30 napos kampány 30 hátrányos helyzetű gyerek támogatásáért Jelenlegi kampányunkkal az a célunk, hogy a tanodánkba járó 30 tanulószobás gyerekeket a következő tanévben is széleskörűen tudjuk szakemberek segítségével támogatni. Bár sok önkéntessel és egyetemi szakmai gyakorlatot végző diákkal közösen fejlesztjük a gyerekeket, munkánk során elengedhetetlen a gyerekek számára a stabilitás megteremtése. Nélkülözhetetlenek számunkra azok a mentorok, pszichológusok, fejlesztő pedagógus, illetve a szabadidős/fejlesztő programokat vezető szakemberek, akik nap mint nap ott vannak a gyerekek mellett, bármi is történjék – most már tudjuk, hogy akár online is – segítik, támogatják a hozzánk járó hátrányos helyzetű gyerekek testi-lelki jólétét. Nélkülük nincs rendszeres tanulás, felzárkóztatás, nincsenek mély és bizalomteli beszélgetések, lelki és mentális megerősítések, de nincs közös főzés, társasjáték, tánc, vagy akár foci a parkban. Hosszú út áll mögöttünk. Ez idő alatt megtanultuk, hogy a tanulás és a kompetenciák fejlesztésének alapvető feltétele, hogy egy bizalmi kört alakítsunk ki, hogy a gyerekek önértékelése, önbizalma, szociális hálója is fejlődjön.