"Bármilyen hihetetlen, de van jogosítványom traktorra, hiszen a suliban ezt is megszereztük. Jól boldogulok vele, sőt, kifejezetten szeretem is. Egyébként, ha egy buszt kellene vezetnem, az sem okozna gondot" - lepett meg minket alaposan Vasvári kisasszony, aki azt sem tartja kizártnak, hogy egyszer testvérével együtt átveszi édesapja uradalmát. "Bőven benne van a pakliban, hogy ha eljön az ideje, mi visszük tovább a gazdaságot. Mindig is vágytam rá, hogy a gyermekeimet egy csendes, nyugodt, vidéki környezetben neveljem, és ennek meg is van a lehetősége. Bevallom, kicsit azt érzem, hogy monoton lett az életem és nehezen kapcsolok ki. A TV2 műsorában pedig ez sikerült, hiszen minden pillanatban lefoglaltak bennünket és jól esett látni, hogy a munkánknak van gyümölcse. Vagy zöldsége" - nyilatkozta lapunknak a vetítés után Vasvári Vivien, aki nem csak minket, de társait is meglepte rátermettségével. Elképesztő szereplőgárda küzd majd a milliókért A versenyzők névsora egészen sokszínűre sikeredett.
július 15., 09:10 június 28., 13:12 Szegedi Fecsó: "bevallottam azt is, amikor a Vivivel hibáztam, most is elmondanám, ha így lenne" Szegedi Fecsót azzal vádolta meg az exe, Bea, hogy kapcsolatuk alatt végig csalta őt, az üzletember azt nyilatkozta a Velvetnek, hogy minden vád hazugság. Címkék: szegedi ferenc, fecsó, vádak, hazugság, szakítás, interjú 0 június 28., 10:42 április 28., 12:03 március 4., 11:48 Megharagudott Schobert Norbertre pártfogoltja, Nádai Anikó megmutatta új szerelmét Összeveszett Schoberttel az ország legsúlyosabb tinije, Nádai Anikó először posztolt közös képet Hajmásy Péterrel, Kiss Anna Laura terhes és más hírek.
Szerinted. Más véleménye meg amúgy sem érdekes. A lényeg, hogy tényleg nézz ki úgy, mint egy nagyra nőtt Barbie baba. A stílus á la Csősz Boglárka: "Jó kis példát mutathatunk a csapatnak, mert az hiányzik, hogy egy jó kis kifinomult, visszafogott, nőies, viselkedést mutassunk" – utal magára és orosz barátnőjére Luxus Boglárka. A Dicséret 2020-ban: "Kellemetlenül gyönyörű vagy" – mondta a műsor egy pontján Yvonne Dederick Anfisának. Mit kell csinálni, ha elváltál (mint a műsorból kiderült, Yvonne 25 év után szakított a férjével, de azóta állítólag van új pasija, ám róla még nem akar beszélni, mert még a lányok előtt is védi a magánéletét): egyfelől egy hatalmas újjászületés-partit kell tartani. Főleg, ha sikerült jól válni, ami azt jelenti, hogy nem hagytad ott az összes pénzedet a volt férjednek – hangzanak Luxus Boglárka intelmei. Arról, hogy mi a "teljesen normális női mentalitás": aki elmegy az asztaltól, azt kibeszéljük. Természetes nőiesség: amikor semmi sincs rajtad megcsinálva. Mi a nő első dolga, ha társaságba kerül?
Végre megegyezett Vasvári Vivien és Fecsó 2020-10-01 / Szerző: / Egyéb, Párkapcsolat Már csak egy lépés hiányzik, aztán hivatalosan is elengedi egymás kezét Vasvári Vivien (29) és Szegedi Fecsó (40). A Feleségek luxuskivitelben sztárja és vállalkozó párja mindenben megegyeztek a válásukról, így novemberben, amikor folytatódik a procedúra, szét is választhatják őket – csak közös gyermekük, Edward kötné össze őket. Vivi és Fecsó tavaly nyár végén szakítottak, majd a válókeresetet is beadták, ám nem tudtak megegyezni a gyerektartás összegében, s parázs vitájukban – amelynek során még közösségi oldalaikon is osztották egymást – csak úgy röpködtek a százezrek. Vivien nagyjából havi félmillió forintot szeretett volna Edward nevelésére, Fecsó ennél kevesebbet kínált. A szőke szépség majd felrobbant a dühtől, amikor a tavaszi tárgyalás sikertelenül zárult, mert a férje nem egyezett bele a feltételeibe: a 250 ezer forintos apanázsba, és hogy a férfi lakást vegyen gyermeküknek, amelyet kiadnak, amíg Edward fel nem nő, a bérleti díjat pedig az iskoláztatásra fordítják.
Végső búcsút vettek L. L. Junior kisfiától, válik Vasvári Vivien, Gáspár Evelin kiakadt Janicsák Vecára. Heti bulvárösszefoglaló. Kiderült, miért válik Vasvári Vivien Négy év után szakított férjével a Luxusfeleség, a napokban adják be a válási papírokat. Vasvári Vivien a szerdán jelentette be a szakítást, de már mesélt is a körülményekről. A részleteket ide kattintva érheted el te is. Junior kisfiától – fotók a temetésről Pénteken 12 órakor kezdődött a hároméves Dávidka búcsúztatója a Fiumei úti sírkertben, ahova L. Junior kérésének megfelelően fehérbe öltözött gyászolók érkeztek. A román szurkolók kifütyülték Luis Enrique kislányának egyperces gyászszünetét Egyperces gyászszünettel indult Románia és Spanyolország mérkőzése, amelynek során a spanyol válogatott korábbi edzője, Luis Enrique rákban elhunyt kilencéves lányára, Xanára emlékeztek. A román szurkolók azonban nem tartották tiszteletben a csendet, füttyögéssel és énekléssel törték meg a némaságot. Minderről itt egy videót találsz.
Azért, mert kicsinyes, és nem akar fizetni, nem hagyom magam. Lehet, hogy két hete aláírta a papírt, de nekünk csak két napja küldték át. Nem igazán vagyok kisegítve azzal az összeggel, amit most utal, ennyibe kerül Edward bölcsődéje és pelenkája, minden mást nekem kell megvennem. Fél éve egyedül tartom el a gyermekeimet, pedig nem csak magamnak szültem. Tavaly nyár vége óta nem sikerült megállapodniuk, és békében elválniuk. Pedig Vivien új életet kezdett, ismét rátalált a szerelem, és boldogabb, mint valaha, Fecsó sem búslakodik. Az anyagiak mégis megmérgezik kapcsolatukat, ha nem sikerül megegyezniük, a bíróságon kell harcolniuk igazukért. A Blikk úgy tudja, a pár a házasságkötés előtt megállapodott, hogy válás esetén Fecsó mekkora gyerektartást fizet. Ha nem egyeznek meg, Vivien visszamenőleg követelheti a különbözetet, ennek megítéléséről a bíróság dönthet. "A törvényben meg van határozva, visszamenőleg maximum hat hónapra lehet igényt tartani a gyerektartás összegére, jelen esetben a különbözetre.
Akkor tényleg a teljes időt vele szeretném tölteni. (…) Középhosszú távú tervem, hogy építsek magamnak egy szép, nagy otthont, ahova beköltözök a fiammal vagy a leendő családommal. A pletykák ellenére sem Vasvári Vivien, sem Fecsó nem hisz a békülésben. Anyagi vitáik nincsenek, az esküvő előtt házassági szerződést kötöttek. A férfi szerint pár nyitott kérdés van csak, ilyen például a római-parti lakás vagy az autó, de reméli, ezeket is rendezni tudják. Az üzletembert ugyanakkor zavarják azok a cikkek, amelyekben azt állítják, mindent a felesége teremtett meg a családjuk számára. Elárulta, hogy ő nem szereti a luxusdolgokat, ha valaki tárgyakkal villog, így ilyeneket nem is vett Viviennek, viszont szerinte egy nagyon jó életszínvonalat tartott fenn a lakástól kezdve a kocsin át az utazásokig. A kényelmükről személyzet is gondoskodott. Vasvári Vivien ritkán látott édesanyja Vasvári Vivi édesanyja idén júliusban ünnepelte 56. születésnapját, ám sokan el sem hiszik a korát, olyan gyönyörű nő.
Fecsó és Vasvári Vivien válásának végére hamarosan pont kerülhet: sikerült mindenben megegyezniük. Vasvári Viviem és Fecsó a kezdetek kezdetén nem tudtak mindenben megegyezni, miután tavaly nyár végén szakítottak és beadták a válókeresetet. A szétválást sok vita követte, ami olykor a nyilvánosság előtt zajlott. Vivi kevésnek tartotta azt az összeget, amit Fecsó a gyermekük nevelésére szánt volna, és nem is rejtette véka alá a véleményét. Vasvári Vivi és Fecsó megegyeztek Forrás: Luxus Vivi / Instagram " Kicsinyes, nem akar fizetni, de nem hagyom magam. Nem igazán vagyok kisegítve azzal az összeggel, amit most utal. Fél éve egyedül tartom el a gyermekeimet, pedig nem csak magamnak szültem " - mondta akkor Vivi. Azóta azonban lenyugodtak a kedélyek. A Blikk úgy tudja, Fecsó havi 200 ezer forintot fizet majd, és állja a gyerek iskoláztatási költségeit. "Lecsillapodtak a kedélyek, normális a kapcsolatunk. A novemberi tárgyaláson már nem lesz vita, hiszen mindenről megegyeztünk, pénzről, láthatásról, ünnepekről.
Áll a bál a pénz miatt Fecsó és Vasvári Vivien között 2020-01-28 / Szerző: / Egyéb, Párkapcsolat Hatalmas vita robbant ki Vasvári Vivien (29) s válófélben lévő férje, Szegedi Fecsó (40) között a pénz miatt. A modell közösségi oldalán számolt be arról: "nem nagyon kap gyerektartást". Az egykori sztárpárnak egy közös gyermeke van, Edward, aki áprilisban lesz kétéves. Vivien a nyáron vetett véget kapcsolatuknak, s bár rövid ideig rendeződött viszonyuk, a válási papírokat és a gyermek elhelyezéséről szóló megegyezést nem írták alá. A Feleségek luxuskivitelben sztárjának kijelentése után Fecsó megkereste a Blikket, mert szerette volna tisztázni a helyzetet. "Vivien hazudik! Két hete aláírtam a végleges papírokat, amelyben az áll, havi kétszázötvenezer forint gyerektartást fizetek neki. És mivel a cégem nemrég épített egy lakóparkot, ott egy lakást megvettem a fiam nevére. Vivinek haszonélvezeti joga van rajta, és azt beszéltük meg, hogy kiadja, a bevételét pedig Edward iskoláztatására fordítja.