Ezt különösen így éreztem az első 2-3, illetve az utolsó fejezetnél, nagyon szétszabdaltnak éreztem ezeket a részeket, tengernyi, épp csak megemlített gondolattal, amelyeket ki sem bontott a szerző, de igazából nem is keltette fel az érdeklődést, hogy komolyan utánanézzek. (Azt azért zárójelben hozzátenném, hogy eszméletlen mennyiségű és minőségű szakirodalom van a könyv mögött) Azokban a fejezetekben viszont, ahol a mű megtalálja a fókuszát, és egy-két elméletet vagy gondolatot mutat be, azt viszont részletesen, folyamatában és kifejtve, egyszerűen lenyűgöző olvasmány. Csak pár dolog, amit fontosnak tartok kiemelni: 1. A személyes történetek rövidek és ütősek, bevonzzák az olvasót, életközeliséggel és (a releváns esetekben) sajátosan magyar nyelvezettel és kultúrával töltik meg a mögöttes elméleteket. 2. A könyv nagyon erősen pozitív hangvételű végig. 3. Egészen az utolsó fejezetig talán egyszer vagy kétszer kerül csak szóba Isten – lévén a szerző katolikus pap, olvasás előtt tartottam ennek a témának a túlsúlyától.
Elborítanak minket az információk, a sürgős ügyek és a fontos feladatok. De mi a lényeg? A válasz az élet néhány ritka, kitüntetett pillanatában természetes módon tárul fel. Amikor Ric Elias repülőgépe zuhanni kezdett a Hudson folyó felett, félelem helye Ft 2 388 + 1 100 szállítási díj* Elborítanak minket az információk, a sürgős ügyek és a fontos feladatok. De mi a lényeg? A válasz az élet néhány ritka, kitüntetett pillanatában természetes módon tárul fel. Amikor Ric Elias repülőgépe zuhanni kezdett a Hudson folyó felett, félelem hely Szállítási idő: 2-3 munkanap Ft 2 443 + 990 szállítási díj* Elborítanak minket az információk, a sürgős ügyek és a fontos feladatok. Amikor Ric Elias repülőgépe zuhanni kezdett a Hudson folyó felett, félelem helyet Ft 2 457 + 1190, - szállítási díj* Elborítanak minket az információk, a sürgős ügyek és a fontos feladatok. Amikor Ric Elias repülőgépe zuhanni kezdett a Hudson folyó felett, félelem helye Ft 2 492 + 1 050 szállítási díj* Elborítanak minket az információk, a sürgős ügyek és a fontos feladatok.
Pál Ferenc: Ami igazán számít (Kulcslyuk Kiadó, 2019) - Hogyan bánjunk jól magunkkal és másokkal? Szerkesztő Kiadó: Kulcslyuk Kiadó Kiadás helye: Budapest Kiadás éve: 2019 Kötés típusa: Ragasztott papírkötés Oldalszám: 426 oldal Sorozatcím: Kötetszám: Nyelv: Magyar Méret: 20 cm x 14 cm ISBN: 978-615-5932-13-7 Értesítőt kérek a kiadóról A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról Fülszöveg elborítanak minket az információk, a sürgős ügyek és a fontos feladatok. De mi f-f a lényeg? A válasz az élet néhány ritka, kitüntetett pillanatában természetes módon 1 J tárni fpl Amikor Ric Elias repülőgépe zuhanni kezdett a Hudson folyó felett, félelem helyett mély szomorúság lepte meg. "Elrontottam! Az életemet olyasmivel töltöttem, ami nem számít, azok helyett, akik számítanak! " Amikor egy hideg téli napon mentem az utcán, az egyik ház falának támaszkodva egy hajléktalan férfi ült, lehajtott fejjel. Föl sem nézett, csak így szólt, mintha magának mondaná: "Éhes vagyok. "
Elborítanak minket az információk, a sürgős ügyek és a fontos feladatok. De mi a lényeg? A válasz az élet néhány ritka, kitüntetett pillanatában természetes módon tárul fel. Amikor Ric Elias repülőgépe zuhanni kezdett a Hudson folyó felett, félelem helyett mély szomorúság lepte meg. "Elrontottam! Az életemet olyasmivel töltöttem, ami nem számít,... bővebben Válassza az Önhöz legközelebb eső átvételi pontot, és vegye át rendelését szállítási díj nélkül, akár egy nap alatt! Budapest, II. kerület Stop Shop Bevásárlópark bolti készleten Budapest, VIII. kerület Libri Corvin Plaza Budapest, VII. kerület Libri Könyvpalota Összes bolt mutatása A termék megvásárlásával kapható: 331 pont 5% 3 800 Ft 3 610 Ft Kosárba Törzsvásárlóként: 361 pont 2 500 Ft 2 375 Ft Törzsvásárlóként: 237 pont 3 500 Ft 3 325 Ft Törzsvásárlóként: 332 pont 2 940 Ft 2 793 Ft Törzsvásárlóként: 279 pont 2 590 Ft 2 460 Ft Törzsvásárlóként: 246 pont 3 490 Ft 3 315 Ft Törzsvásárlóként: 331 pont Események H K Sz Cs P V 28 29 30 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 31 1