A Czeglédy Csaba vezette Human Operator Zrt. -hez kapcsolódó bűnszervezet ügyében februárban emeltek vádat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 21 emberrel szemben. Októberben a Szegedi Törvényszék három olyan vádlottat jogerősen három év, illetve két év hat hónap börtönre ítélt, akik beismerték bűnösségüket és a büntetésről az ügyészséggel egyezséget kötöttek. Czeglédy Csabáról és ügyéről IDE kattintva minden hírt megtalál a oldalán. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket. Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt! Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
» Vissza az ügyvéd lista oldalra Dr. Czeglédy és Társai Ügyvédi Iroda Elérhetőségek 9700 Szombathely Amennyiben nem találja a keresett ügyvéd elérhetőségét (email, telefon), abban az esetben nem Ügyvédbróker partner. Közvetlen elérhetőségét a Magyar Ügyvédi Kamara Országos Hivatalos Nyilvántartásában találja meg, a weboldal elérhető a Kapcsolat oldalunkon. Abban az esetben, ha Ön adatot szeretne módosítani, vagy nem kíván az ügyvédnévsorban a jövőben szerepelni, kérjük ez irányú kérelmét a Kapcsolat oldalunkon jelezni! Miért az Ügyvédbróker? Diszkréció Az ajánlatkérés során az Ön személyes adatai mindvégig titokban maradnak. Nincs kötelezettség Szolgáltatásunk igénybevétele nem jár semmilyen kötelezettséggel. Hitelesség Rendszerünkhöz csak érvényes ügyvédi igazolvánnyal rendelkező ügyvédek csatlakozhatnak. Információ Az Ügyvédbrókeren keresztül megfelelő információhoz juthat a megalapozott ügyvédválasztáshoz. Függetlenség Az Ügyvédbróker független szolgáltató. Önnek a rendszerhez csatlakozott ügyvédek válaszolnak.
Így lehet, hogy Gréczy végrehajtása végelszámolássá fog átalakulni. Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon: Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban