A SZIN főszervezője után a Deja Vu Fesztivál egyik házigazdája is nyilatkozott a Ők is úgy készülnek, hogy lesz fesztivál, mást nem tudnak tenni. A tegnapi Kormányinfó óta kis túlzással a fél ország azt találgatja, hogy vajon lesznek-e, lehetnek-e fesztiválok, nagyobb koncertek augusztus 15-e után Magyarországon. Mint ismert, a kormány korábban ezt a dátumot jelölte meg, ameddig nem rendezhetők 500 főnél nagyobb tömegrendezvények, bulik, koncertek, fesztiválok az országban, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter viszont a tegnapi sajtótájékoztatón már arról beszélt, hogy a járványhelyzet jelenlegi alakulása alapján több érv szól amellett, hogy ilyen rendezvényeket augusztus 15 után se lehessen tartani, és hogy a kormány július 29-én hoz döntést az ügyben. Ugyanezen a tájékoztatón bejelentették, hogy az augusztus 20-ai ünnepségeket nem tartják meg, nem lesz tűzijáték sem, amiből sokan már most arra következtetnek, hogy ez alapján a tömegrendezvényeket sem fogják engedni. Szegedet ez két nagyobb nyár végi fesztivál miatt is érinti: az egyik a szokásosan augusztus utolsó hetében rendezett Szegedi Ifjúsági Napok, a másik pedig a Deja Vu Fesztivál, amit eddig mindig június elején rendeztek meg, idén viszont a járvány miatt augusztus második felére halasztották.
Most is ez történt, érezhetően az ő koncertjükkel indult be igazán a fesztivál. Utánuk a német Dune jött, aki kihagyhatatlan volt a kilencvenes évek közepén a Viva Dance Hits és hasonló válogatáslemezekről. Az egyszemélyes produkció egy dj-szett volt, amiben Oliver Froning producer a saját régi slágerei mellett a korszak más hasonló zenéit játszotta. Komolyan vette a nosztalgiát, és talán ihletet kapott a Scooter-slágereket is játszó Kozmix koncertjétől, nem ritkán ugyanis extrém gyors, már-már happy hardcore-ba hajló zenéket is játszott. Nemcsak a megszokott slágereket puffogtatta, hanem elővett olyan trackeket is, amik a kilencvenes évek közepén nem maradhattak ki egy-egy eurodance-buliból, manapság viszont még egy nosztalgiafesztiválon is csak elvétve lehet hallani. A Dune után a Brooklyn Bounce döngölt, akik úgy tűnt, különösen vonzódnak a kilencvenes évekbeli Prodigy-hez, a műsoruk során ugyanis rendszeresen kerültek elő a brit formáció emblematikus számainak (Woodoo People, No Good, Poison stb. )
Deja Vu Fesztivál • Szeged A jegy egy adott napra szól és teljes értékű belépésre jogosít fel. Közzétették a fesztivál teljes programját Nagy bejelentés a DejaVu Fesztivál szervezőitől. A mai naptól elérhetőek a Earlybird napijegyek is! Lesz idén is Deja Vu Fesztivál BRÉKING: Lesz idén Deja Vu Fesztivál! Új dátum 2021. augusztus 05-06-07. Új dátummal, de megszokott módon a Deja Vu fesztivál nyitja a fesztiválszezont! Csalók próbálják átverni a rajongóikat! FIGYELEM! – Fake közösségi oldalak és csalók próbálják átverni a Deja Vu Fesztivál rajongóit! Csütörtök Péntek Szombat Whigfield Alice Dj Kozmix Danzel Peat Junior & Fernando feat. Sheela Kerozin Shygys Nacsa & Freddyboy Házigazda: Gedzo & Levi Dj. Harmath Dj. Sindel Dj. Toka Tesis Buli Classic Bárány Attila Culture Beat Groove Coverage Basshunter Sterbinszky Animal Cannibal Náksi Attila Csordás Tibi - Fiesta BigiBoy & JoeR Házigazda: Gedzo & Levi Dj. Newl Dusan Just-Inn Wannabe XXL - 100% glam a 90-es és kétezres évekből! Cascada Tatu Kozsó - Ámokfutók Erős vs. Spigiboy UFO Update Groovehouse Dj Dominique MolnárBé & GabrielB Házigazda: Gedzo & Levi Rádio88 szülinapi bemelegítő buli Dr. BRS Senior Grande Classic Fantastic
Következő Események › Fesztivál 2021. július XIV. Lótusznapok Két napos fesztivál távol-keleti hangulattal, zenével és ízekkel fűszerezve az indiai lótusz virágzásának tiszteletére. Tudj meg többet » 31. THEALTER nemzetközi színházi fesztivál A THEALTER a hazai színházi élet egyik legjelentősebb nemzetközi, független színházi fesztiválja. Hazai és külföldi társulatok, számtalan műfaj, szabadtéri produkciók, gyerekelőadások és szakmai programok 9 napon át több szegedi helyszínen! 2021. augusztus Deja Vu Fesztivál Deja Vu Fesztivál 2021. augusztus 5-7. Szegedi Ifjúsági Napok – SZIN Napfény, barátság, gyönyörű lányok, fergeteges koncertek és semmihez sem fogható atmoszféra a Tisza partján, a világ legszeretnivalóbb városában, Szegeden. SZINKópé fesztivál 2021 Előadásokkal, koncertekkel, interaktív játékok egész sorával várjuk a családokat! 2021. szeptember V. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál A filmes mustra a filmkészítés egyik legfontosabb társalkotójára, az operatőrre irányítja a figyelmet.