Az elismerés az Egyetemen, illetve jogelődjeiben hosszú időn keresztül – legalább tíz éven át – kifejtett tevékenység elismerését is szolgálhatja. Az idei évben Prof. Kovács Levente rektor úr döntése alapján az Óbudai Egyetem érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként "Óbudai Egyetem Emlékgyűrűt" vehet át: Borbély Endre A Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar, Híradástechnika Intézet (KKMF) oktatója. Borbély Endre 1974-től az Egyetem jogelőd intézményében, a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskolán kezdte meg oktatói munkáját. Több egyetemi tankönyv, jegyzet, mérési utasítás szerzője, társszerzője és bírálója. Az elkötelezett és lelkiismeretes oktatói tevékenysége mellett mindig szívén viselte hallgatóinak sorsát. A KKMF TDK felelőse, majd a BMF és az Óbudain Egyetem Tudományos Diákköri Tanácsának elnöke lett. A mai napig szívügyének tekinti a határon túli magyar hallgatók sorsát, 1982 óta szervezi a Kandó Nyári Egyetemét. Kutatásai során akusztikával, nagyterületű és nagy létszámú hallgatóság részére kialakítandó hangterekkel, stúdiótechnikával, infrasugaras technikával és adatátvitellel foglalkozott, több szabadalom tulajdonosa.
Cenzuraztam. Inkabb egy kerdes: Mellesleg a Zalmann legutobb nem Zalman volt meg? (bocs) [Szerkesztve] akkor már lekéstem a mod időlimitről, de tudom ki vagy hani, jókis németországi csé pajtás. fire in the hole! azaza fájör in dő hól naszóval akkor megint, most de a zalman az mán zalman, és akkor legaen neked páályázva. mégodakint is.. ez jó, és akkor ebben a formában, most milyen a human internemtudommicsoda [Szerkesztve] WPN human interface Off: Csak neked! : átváltottam ASCII-re... Ahh, á betü ALTGR-160 -nal... Szal a Dábjúpíen Hjúmen interfésziz... mit is lehet mondanyi rájaha.. talán: Piha! vagy esetleg: Rözzs! Uhh, ez lassu - vissza normalba. ON: Aki BMF-Nikes, nem tudja, hogy kell megtanulni masodikban a szoftvertechet, hogy egy fel ev mulva is emlekezzen az ember az UML-abrakra? Vagy valaki valahonnan egy magyar forditast Butch / Jacobson / Valaki UML-es konyvebol, online? Megkoszonnem. talán valami tavalyi szofttech2 anyag, de a miki mindjárt ránéz a dc, amúgy itt a pc3ban senki nem tud magyar fordításról de azé ne csüggedj Még nem jutottam el addig, hogy megvegyem a jegyzetet, de ez a TICK remek órákat tart, és már csak 2-őt kell aludni.
Precíz és alapos, elismerésre méltó szakmai tudása nemcsak az oktatásban, hanem az ipari fejlesztésekben is hasznosul. Címzetes egyetemi docens Prof. Kovács Levente az Óbudai Egyetem rektora címzetes egyetemi docensi címet adományozott Gröller Györgynek, az Óbudai Egyetem érdekében kifejtett kiemelkedő szakmai tevékenységének elismeréseként. Rektori dicséret Rektori dicséretben részesült az Egyetem érdekében végzett színvonalas és eredményes tevékenységéért Hönig László, az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar intézetigazgatója, testnevelő tanár és Nagy András István, az Óbudai Egyetem hallgatója. Egyetemi tanári oklevelek A köztársasági elnök az Alaptörvény 9. cikk (4) bekezdés c) pontja, valamint a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 27. § (3) bekezdése alapján, a 377/2020. (VIII. 30. ) KE számú elnöki határozatával 2020. szeptember 1-jei hatállyal egyetemi tanárrá nevezte ki az Óbudai Egyetem hat oktatóját. Egyetemi tanári kinevezést kapott: Dr. Halász Marianna Ágnes, a Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar, Terméktervező Intézet oktatója.
En osszel kezdtem, igy csak ezt a "virusos egyetemet" lattam. Abszolut teljesitheto, ejszakazni nem kell, de ugye online mindent egyszerubb megirni... ;) En szemely szerint jobban szerettem, mikor a gyakorlatokra bejarhattunk, az elmelet jo, hogy online van, hisz meg tudom allitani a videokat, tobb idom van jegyzetelni stb.. Tanarokbol vegyes a felhozatal, de ez ugye egyenfuggo, hogy ki milyen tanartol tud konnyebben tanulni. Ha van meg kerdesed, irj nyugodtan:)
2021. februárra meghirdetett képzések Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar Intézmény elérhetősége Az intézmény további 2021 februárjában induló képzéseket meghirdető kara(i) AZ ELEKTRONIKUS JELENTKEZÉS ÉS A DOKUMENTUMOK ELEKTRONIKUS FELTÖLTÉSÉNEK HATÁRIDEJE: 2020. NOVEMBER 15. ( A dokumentumok - szükség esetén - postai úton is beküldhetők a következő címre: "2021. évi keresztféléves felsőoktatási felvételi jelentkezés" Oktatási Hivatal, 1443 Budapest, Pf. 220. ) MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések A szakokhoz kapcsolódó részletes információk a szak nevére kattintva olvashatók. Képz. szint Munka- rend Fin. forma Meghirdetett képzés Önköltség (félév) Képz. idő (félév) Kapacitás min. < max. Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák Képz. terület M N A vállalkozásfejlesztés (magyar nyelven) (1) támogatott 4 5 < 15 felvételi elbeszélgetés (Sz) GAZD M N K vállalkozásfejlesztés (magyar nyelven) (1) 325 000 Ft 4 5 < 5 GAZD M N A vállalkozásfejlesztés (angol nyelven) (1) támogatott 4 5 < 15 GAZD M N K vállalkozásfejlesztés (angol nyelven) (1) 400 000 Ft 4 5 < 5 GAZD Részidős képzések A szakokhoz kapcsolódó részletes információk a szak nevére kattintva olvashatók.
A koronavírus hatására megváltoztak a vásárlói szokások, illetve módosult a fogyasztói kosár összetétele is, állapította meg egy kutatás, amelyet Garai-Fodor Mónika, az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Karának dékánja és Csiszárik-Kocsir Ágnes, a kar kutatási dékánhelyettese végzett. Az MTI-nek küldött összefoglalóból kiderül: a vírushelyzet legnagyobb vesztese a szolgáltatási szektor; nem volt olyan szolgáltatástípus, amelynél ne tapasztalták volna az igénybevétel visszaesését. Legnagyobb mértékben a nagyobb ruházati üzletek, a kisebb élelmiszerboltok, valamint a nagy bevásárló központok és az éttermek látogatottsága esett vissza a járvány hatására. A kutatás eredményei szerint a megkérdezettek fogyasztói kosarában a tartós élelmiszerek és az egészségmegőrző készítmények aránya nőtt a legnagyobb mértékben a koronavírus járvány hatására. Az egyes generációk vásárlási aktivitása jelentősen különbözik, hívták fel a figyelmet a kutatók. A legerősebb fogyasztói aktivitást a Z generáció mutatta a járvány idején, a 18-25 év közöttiek tagjaiból került ki a nagy bevásárlóközpontok, a kisebb élelmiszerüzletek és főként az éttermek látogatóinak többsége a vírushelyzet idején, ismertették.
Az Alba Regia Műszaki Karon 186 elsőéves kezdi meg az Óbudai Egyetem 141. tanévét Az Óbudai Egyetem az alapképzési szakokra felvett hallgatók száma szerint az országos rangsorban a 9. helyet foglalja el az ELTE, a Debreceni Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Budapesti Corvinus Egyetem és a Széchenyi István Egyetem után. Az Óbudai Egyetemre az általános felvételi eljárás során 2288 hallgató nyert felvételt. A Fenntartó döntésének eredményeként 2020. augusztus 1-jétől az ÓE-hez csatlakozó Ybl Miklós Építéstudományi Kar szakjaira 227 gólya került be, így szeptemberben több mint 2500 hallgató kezdheti meg tanulmányait az Óbudai Egyetemen az általános eljárás eredményei alapján. Az Óbudai Egyetemen az önköltséges szakok is népszerűek voltak, a felvett hallgató több mint 10%-a, 309 fő választotta ezt a finanszírozási formát. A legtöbb elsőéves a Neumann János Informatikai Karon kezdheti meg a tanulmányait, összesen 702 gólya került be a karra az általános felvételi eljárásban.