Épp ezért tervezzük bevezetni a főiskoláról, egyetemről kikerülő hiányszakmában dolgozó diplomás komáromiak részére a "Komárom visszavár! " visszatelepülési kedvezményrendszert, de ugyanez a cél motivált minket akkor is, amikor részt vettük az Esély Otthon elnevezésű pályázati kiírásban. Az ennek keretében elnyert összegből önkormányzati tulajdonú lakóingatlanokat újítottunk fel, bérkompenzációt, valamint bérlakást biztosítunk a hiányszakmában dolgozó helyi fiataloknak. – Milyen cégek betelepülése várható a jövőben? – Folyamatos az érdeklődés városunk iránt, és bár az ipari park bővítése közelít a maximumához, a magánkézben lévő csarnokokba lehetőség szerint olyan befektetők érkezését várjuk, amely cégek innovatív, jövőbe mutató technológiát hoznának Komáromba, hogy az általuk befizetett iparűzési adónak köszönhetően még inkább tudjunk fejlődni. Ezzel pedig elérhetjük, hogy városunk ne csupán egy legyen a települések között, a valódi otthonunkként tekinthessünk rá, mi komáromiak!
A cég Komárom történelmének legnagyobb értékű és legnagyobb területű beruházását hajtja végre. Ugyancsak az elmúlt időszakban érkezett az ipari parkba a lengyel Alumetal, a dél-koreai INZI és JWH, a nemzetközi fuvarozásban érdekelt Easy Logistics, a mezőgazdasági gépeket forgalmazó Agrotec, az elektromos buszokat gyártó kínai BYD, illetve a svájci járműalkatrész-gyártó Autoneum cégcsoport is. Megjegyzem, mindezen társaságok jelenléte azt eredményezte, hogy az idei év elején a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) városunknak ítélte oda az Az év ipari parkja díjat, az év technológia-intenzív beruházása címet pedig a nálunk építkező, dél-koreai SK Battery Hungary Kft. kapta. – Hogyan befolyásolják ezek a befektetők a város mindennapi életét? – Ezek a cégeknek csakúgy, mint a komáromi helyi kis- és középvállalkozásoknak nem csupán a munkahelyteremtés okán van hatalmas jelentőségük, de az általuk befizetett iparűzési adó kapcsán is. Ez az adófajta az, amely jelentősen meghatározza az önkormányzat mozgásterét.