A Fallen Order egy ízig-vérig sztoriközpontú TPS-akciójáték, melyben akrobatikus mutatványokkal, fénykarddal és az Erő alkalmazásával kell leküzdened az előtted tornyosuló akadályokat, miközben a három ágra osztott – és baromi egyszerű – képességfán szereplő trükkök megtanulásával igazi Jedi mester válik belőled. Szóval maga a koncepció távolról sem forradalmi, ahogy semmi más sem az ebben a játékban, az ismert fűszereket azonban tökéletes ízléssel és arányérzékkel sikerült a főzetbe szórni. A platform-elemeket a Respawn egyenesen az Uncharted -sorozatból vette kölcsön, a felfedezés a metrodvania stílus legjobb jegyeit viseli, a harc pedig a Dark Souls megoldásaival operál. Igen, jól olvastad, a Fallen Order ugyanis helyenként komoly kihívást kínál. Néhány szitu még a legkönnyebb nehézségi fokozaton is képes megizzasztani a játékost, és ezzel el is érkeztünk a teszt egy igen lényeges pontjához: Cal ugyanis elképesztően sérülékenynek tűnik, különösen Jedi lovag nehézségtől felfelé. A többi Star Wars -játékban már hozzászokhattunk, hogy úgy aprítjuk az ellent, ahogy Darth Vader teszi a Zsivány Egyes végén, de itt nagyon nem ez a helyzet.
Persze a dolog nem egyszerű, főleg azért nem, mert ugyanez igaz az ellenségre is, ők ugyanúgy védekezéssel és támadással darálják a mi védelmünket, és bizony Cal nem terminator, már közepes fokozaton is eggyé válik az Erővel, ha egy nagyobbacska szörnyeteg gyorsan egymás után megsimogatja a buksiját a karmos végtagjával. A bossok pedig, ha nem figyelünk oda, másodpercek alatt képesek darált húst csinálni hős Jedi lovagunkból. A Fallen Order másik fontos eleme a felfedezés. A játék során hét bolygót látogathatunk meg, ebből öt szabadon bejárható – illetve, ez így nem teljesen pontos. Szabadságunkat Cal képességei korlátozzák, ugyanis az itt gyűjthető ruhák, űrhajó- és droidfestések, fénykard alkatrészek, valamint a világot alaposan elmélyítő kódexbejegyzések sokszor olyan helyen vannak, amiket csak bizonyos, az Erő adta képességgel lehet elérni. Szóval a legtöbb világra érdemes visszalátogatni, ha új skillre teszel szert, mert bizony addig elérhetetlen helyek válnak elérhetővé. Sokszor botlunk fejtörőkbe is, amik szintén a képességekhez kötődnek, például mozgó alkatrész befagyasztása az időbe vagy egy ajtó kilökése a helyéről, és ezek kombinációi.
A filmszerű párbajok, az egyedi hangulat és nagyszerű zenei körítés mind-mind tökéletes egyveleget szolgáltat a Fallen Order számára, mindezt olyannyira profin tesz, hogy legszívesebben a záró képsorok után újra rányomtam volna a New Game-re. Nyilván megvannak a szoftvernek hibái, személy szerint úgy éreztem, hogy a rengeteg falon futkosást és ugrálgatást kissé túlzásba vitte a kaliforniai csapat, valamint számomra némely – főleg az ugrálós – szekvencia abszolúte nem illik ebbe a világba. A másik gondom, hogy az animációk beakadása miatt jó néhány alkalommal ugrottam túl rövidet két platform között. Ilyenkor az automatikus mentés nagyjából mindig jó helyre dob vissza az újbóli próbálkozásokhoz, ellenben a valódi halál bekövetkeztében kb. egy percig leszünk kénytelenek bámulni a töltőképernyőt, aztán idővel a Facebook ot, majd az Instagram ot. További probléma, hogy valószínűleg egyrészt a nem megfelelő optimalizálás hatására a program érezhetően meg-megizzasztja a combosabb gépeket. Az egy dolog, hogy PlayStation 4 -en a masszívabb akciójelenetek közben még a nem túl acélos 30 fps is leesett, de a hírek szerint a keményebb Xbox One X -en sem sokkal jobb a helyzet.
A térkép óriási. Több bolygót is meglátogathatunk, és mindegyiken kreatívan megtervezett és hatalmas területek várnak felfedezésre. Mivel egyes területek csak későbbi képességek birtokában nyithatóak meg, ezért többször is vissza kell térni egy adott bolygóra – innen a korábbi utalás a metroidvania stílusjegyekre. A sztori érdekes, az új képességeket pedig nagyon okosan adagolják az alkotók, így a játékmenet mindig bővül egy-egy olyan újdonsággal, ami frissen tartja az élményt. A technológiai bakikat viszont nem lehet elhallgatni. A hírek szerint a többi platformon ez nem igazán jellemző, de nekem PlayStation 4-en szembejött néhány igen komoly belassulás. Főleg a mozgalmasabb helyszíneken érezhetően 30 fps alá esik a képfrissítés, a széttöredező textúrákról, pop-upokról pedig ne is beszéljünk. Azt is el kell azonban mondanom, hogy egy alkalomtól eltekintve, amikor két helyszín között egyszerűen lefagyott a játék, az élvezetet ezek a hibák számomra nem befolyásolták jelentős mértékben. Az eredetiség hiánya és a technikai bakik ellenére is a Star Wars Jedi: Fallen Order hosszú ideje a legjobb egyjátékos Star Wars -videojáték, de ha eltekintünk a körítéstől, önálló akciójátékként is megállja a helyét.
Az év utolsó, igazán remek videojátéka, úgyhogy ezért sem érdemes kihagyni. Többi játéktesztünket itt találja. Ha rendszeresen szeretne értesülni róluk, lájkolja és figyelje a HVG Tech rovatának facebookos oldalát.
Amúgy az MI-nek más gondjai is vannak. Néha kihagy a műagy. Egy alkalommal egy scout trooper szegődött árnyékként mellém, követett mindenhová lelkesen, de bántani nem akart. Megsajnáltam, és haza is vittem volna, de a társai nem hagyták, szóval a nagy kardhadonászásban véletlen őt is levágtam. Mindezt tetézi, hogy nincs gyorsutazás, minden távot magunknak kell bejárni, ami akkor válik unalmassá, amikor végzel egy küldetéssel, és a pálya végéről kell visszasétálni, mászni, ugrálni. S bár vannak rövidítések, a nehezen használható térkép és a kacifántos pályák miatt azok is körülményesen közelíthetőek meg, ráadásul az ellenség minden elhalálozás vagy pihenés (ekkor visszatöltődnek értékeink) után respawnol. Mindezen hibák ellenére a Fallen Order nagyon hosszú idő óta az első remek, egyjátékos módra kihegyezett Star Wars-játék, és, ahogy a bevezetőben is írtam, méltó a régi klasszikusokhoz. Egy percig sem unalmas, folyton bedobnak valami új játékelemet, a fejlődés jól kiegyensúlyozott, és ami a legjobb: a történet végig leköti az embert.
3 kapcsolódó hír Bevezető szöveg megjelenítése Opciók Biztos, hogy nem lesz ott az EA Play-en a Star Wars Jedi: Fallen Order 2 Az Electronic Arts már idejekorán jelezte a publikum számára, hogy nem fognak mutatni semmiféle új Star Wars-játékot a júliusi EA Play eseményükön, ezzel pedig elkerülik, hogy csalódott hangokat idézzenek fel az event során. Ez tehát azt jelenti, hogy #kover#garantáltan nem lesz ott a Star Wars Jedi: Fallen Order 2 a show k...