A napok óta tartó heves esőzések nyomán kialakult özönvízszerű áradásokban Németországban száz fölé emelkedett a halálos áldozatok száma. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, dédikém, anyósom, testvérünk és rokonunk, ÖZV. SAMODAI SÁNDORNÉ szül. Guszter Ágnes életének 80. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. július 21-én, szerdán 13 órakor lesz a pannonhalmi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család Köszönetet mondunk Rokonoknak, Barátoknak, Ismerősöknek és mindazoknak, akik drága férjem, édesapánk, nagyapánk, GRÉCZI JÓZSEF temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. Köszönettel: a gyászoló család Soha el nem múló szeretettel emlékezünk BURKUS OTTÓ tragikus halálának 25. évfordulójára Múlnak az évek, egymás után sorba, szívünkben a szeretet, nem múlik el soha. Hiányod fájdalom, elviselni nehéz, örökké tart szívünkben a Rád emlékezés.
Előtte, 14 órakor engesztelő szentmisét tartunk a Szent Imre-templomban. Gyászoló család,, Csendesen alszik, megpihent végleg, angyalok bölcsője ringatja már, nem jöhet vissza, hiába hívjuk, emléke szívünkben otthont talált… Isten hazahívta a mi legdrágább Kincsünket, NAGYPÁL DÁNIEL LÁSZLÓ élt 25 évet. Búcsúzunk Tőle 2021. július 20-án, kedden 16. 15 órakor a téti katolikus templomban, majd 17 órakor a katolikus temetőben. A gyászoló rokonoktól és ismerősöktől a fekete ruha mellőzését kérjük. Szerető családja "Nem fogjuk már elgyengült kezed, nem simítjuk őszülő fejed. Nem tekint ránk aggódó szemed, megpihenni tért két dolgos kezed. Drága jó Édesanyánk, Isten veled. " Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PAPATYI ERNŐNÉ szül. Maár Margit életének 89. évében elhunyt. július 20-án, kedden 13 órakor lesz a pannonhalmi temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család,, Szerető szíveddel oly sokat adtál, Isten kegyelméből most megváltást kaptál.
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett testvérünk és rokonunk, REMÉNYINÉ FENYŐ ANNA életének 75. évében csendesen elaludt. július 21-én, szerdán 11 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető új ravatalozójából. Mosolyod szívünkben marad. Testvéreid és családjuk "Nem az a fájdalom, melytől könnyes a szem, hanem, amit a szívünkben hordunk némán, csendesen. " Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesapánk, nagypapánk, apósunk és rokonunk, TUKA MIKLÓS rábatamási lakos életének 84. július 20-án, kedden 17 órakor lesz a rábatamási temetőben. Engesztelő szentmise a temetés előtt, 16. 15 órakor a helyi templomban. Kérjük, akik utolsó útjára elkísérik, egy szál virággal búcsúzzanak. A koszorúra szánt összeget a temetőben kihelyezett perselyben helyezzék el, azt szeretett klubjának fejlesztésére ajánljuk. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család,, Lelked, mint fehér galamb, csendesen, messzire szállt.