A Cipők a Duna-parton egy szomorú emlékmű, melyet a II. világháborúban megölt zsidók emlékére állítottak, az áldozatok ugyanis itt vették le cipőiket lelövésük előtt, majd elsodorta őket a Duna.
Cím: Csaroda, Kossuth u. 2. (Fotók:, Instagram, pixabay) Szponzorált tartalom. Fedezd fel kétkeréken az Őrséget
A vulkáni eredetű hegyen már a XV. században kőbánya működött, ennek helyén, a fejtési gödörben alakult ki egy tó, amelynek ma sokan csodájára járnak. A tó körül 70 méteres sziklafalak magasodnak, lélegzetelállító látványt nyújtva ezzel. A tengerszemet a Malomkő tanösvényen keresztül közelíthetjük meg, út közben a tájékoztató táblák részletesen ismertetik a természeti jelenséget, a malomkőbánya történetét és a terület élővilágát. Csarodai református templom Az ország legkeletibb megyéjében, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is bőven akad bakancslistás látnivaló. A Középkori Templomok útját követve több középkori templomot is felfedezhetünk, közülük is kitűnik a Beregi-síkság egyik gyöngyszeme, Csaroda a XIII. században épült templomával. A Csaronda-patak közelében, dombra épített templom különlegessége a XIII. századi freskók, valamint a XVII. században készült népies stílusú, ősi életfás-virágos ornamentika keveredése. Emellett az 1777-ból származó festett fakazettás mennyezet, valamint a szószék és a karzat is figyelmet érdemel.
Szalajka-völgyi vízesés Magyarország egyik legkedveltebb kiránduló helyén, a Szalajka-völgyben található az a Fátyol-vízesés, amely mindenkit levesz a lábáról. A 17 méter magas vízesés kiemelkedő természeti értéket képvisel. Ezen kívül a völgyben található egy gyönyörű sziklaforrás, vadbemutató-kert, pisztrángudvar és két múzeum is. Akik szeretnek kerekeken utazni és ülve élvezni a természet szépségét, igénybe vehetik a szilvásváradi erdei kisvasutat is. Lebegő falu Az Oroszlányi Hőerőmű Vállalat által mesterségesen létesített Bokodi-tó mentén apró faházak épültek, főleg a horgászok nagy érdeklődése miatt. Igen, jól emlékesztek, egy időben ez volt az a rejtélyes hely, amiről mindenki kirakta instagramra a képeit. Szívesen! Jakab-hegy A Mecsek nyugati vonulatának legmagasabb pontja a Jakab-hegy fennsíkja. A csúcson található kilátóról, a Zsongor-kőről páratlan kilátás nyílik a hegység panorámájára. A túraútvonalon 400 méternyi szintkülönbséget kell legyőznötök, de nyugalom, egészen kellemes körtúrára számíthattok, forrásokkal, tavakkal, gazdag erdei tájjal fűszerezve.
Jegyárak és további programok oldalán elérhetők. (Fotó: Wikimedia) Bory-vár A Székesfehérvártól nem messze lévő Mária-völgyben található Bory Jenő által épített Bory-vár visszatért általános nyitvatartási rendjéhez. Az oldalon felhívják a figyelmet a képtárakban, tornyokban maszk viselésére. A vár, nem kis történelmi múltja mellett csodálatos építészeti és szobrászati munkákkal díszített kertet nyújt az odalátogatóknak. (kép forrása:) Rám-szakadék A Pilis és a Visegrádi-hegység környékének leglátogatottabb látványossága, évente 60. 000 fő is megfordul az összesen 112 méteres szintkülönbséggel rendelkező turista útvonalon. Akik a kihívásoknak élnek, érdemes ide ellátogatni, hiszen természeti adottságai miatt a legnehezebben járható magyarországi jelzett turistautak egyike. Emiatt különös figyelemmel kell lenni az aznapi időjárásra az útvonal járhatósága érdekében és a balesetek elkerülése végett is. További részletek a biztonsági előírásokról és az útvonalról itt találhatóak: (Fotó:) Tapolcai tavasbarlang Június 19-től újra megnyitották a látványosság "kapuit", a maszk viselése a túra alatt szabadon választott.
A II. világháborúban javarészt lerombolt várost az ország intellektuális központjának is tartják; itt alapították meg 1538-ban a Református Kollégiumot. A jelenleg Debreceni Egyetemként ismert kollégium híres az épületeiről. A városban a zenei élet is virágzik, itt rendezik meg például a Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyt is. Debrecen top látnivalói közé tartozik a Református nagytemplom, az ország legnagyobb református temploma és a Déri Múzeum, ahol ókori egyiptomi leleteket csodálhatnak meg az idelátogatók. Akik pedig augusztusban érkeznek a városba, semmiképp se hagyják ki az évente megrendezett Virágkarnevált. 7 Hévíz Ha kedveli a természetes forrásokat, mindenképp látogasson el Hévízre, a világ egyik legnagyobb gyógytavához. A vízhőmérséklet 24-37 C° között van, tehát igazán kellemes az úszkáláshoz. A víz elég gyorsan cserélődik ahhoz, hogy tisztán tartsa a vizet. A Balatonhoz közel elhelyezkedő Hévíz híres az egyre inkább virágzó wellness szállodáiról. A gyógyvíz után akár túrázhatunk a közeli erdőben vagy épp részt vehetünk egy étel fesztiválon vagy egy szabadtéri koncerten.
A Magyarország első, 1367-ben alapított egyetemének is otthont adó város felett a rómaiak, a keresztények és a törökök is uralkodtak. Az enyhe klímájának, elképesztő múzeumának, középkori épületeinek és finom borainak köszönhetően Pécs igen népszerű úti céllá nőtte ki magát az évek során. A történelmi vallási épületek igen nagy vonzóerővel bírnak a városban, ilyen például a Pécsi székesegyház, a Széchenyi tér, a Pécsi zsinagóga és Gázi Kászim pasa dzsámija. 4 Sopron A római időkben alapított Sopron az évszázadok során osztrák és magyar város is volt. Egy 1921-es szavazás alkalmával döntöttek úgy, hogy magyar városnak kell lennie, s így kapta a "leghűségesebb város" becenevet, valamint az esemény tiszteletére építették meg a Hűség-kaput is, mely a főtéren, a város jelképe, a Tűztorony mellett áll. A várost a II. világháború szinte teljesen elpusztította, ám több középkori épület is túlélte a megrongálásokat. Sopron manapság Magyarország egy fő bortermesztő régiója, egyike azon kevés településeknek, melyek híresek mind a vörös, mind a fehérborairól.
A Káptalandombon található óvárosi rész éppen a Duna, a Rába és a Répce folyók egybetorkollásánál helyezkedik el. Győr egyik top látnivalója a Loyolai Szent Ignác bencés templom, a díszes katedrálist az idelátogatók úgy jellemezték, hogy "étel a léleknek. " 9 Hortobágyi Nemzeti Park A Hortobágyi Nemzeti Parkot Magyarország első nemzet parkjaként 1973-ban alapították meg. Az ország legnagyobb természetvédelmi területe egyben Európa legnagyobb füves pusztája is, alkáli sztyeppe pedig 10. 000 évvel ez előttre nyúlik vissza. A jégkorszak idején is olyan állatok éltek a sztyeppen, mint a vadlovak. Manapság pedig lovak, szarvasmarhák, ökrök és vízibivalyok otthonául szolgál. A park egyik fő látványossága a Kilenclyukú híd, melyet a 19. században építettek azért, hogy át tudjanak kelni az elárasztott pusztán. Egy másik top látnivaló a Karcagi Szélmalom, melyet szintén a 19. században építettek. 8 Debrecen Debrecen, az ország egyik fontos kulturális központja az évszázadok során többször is Magyarország fővárosaként szolgált.
20 varázslatos magyar hely, amit egyszer az életben neked is látnod kell • | Outdoor, Travel spot, Beautiful places
(Fotó: Turista Magazin) +1 Somoskői bazaltorgonák A magyar-szlovák országhatáron, Salgótarján felett magasodik a Somoskői vár, melynek oldalán 10 méteres bazaltoszlopok orgonasípra emlékeztető alakban helyezkednek el. Természetes módon létrejött természeti képződmény, mely a magyar és szlovák turistákat egyaránt lenyűgözi. A vár és a bazaltorgona már szlovák területen található. (Vincze-Hajnal Blanka)